A festmény középpontjában Isabella és Lorenzo tragikus szerelmi története áll. A gazdag kereskedőcsaládból származó lányt testvérei egy nemeshez szeretnék hozzáadni, Isabella azonban beleszeret Lorenzóba, aki a fivérek alkalmazottja. A testvérek a festményen már tudnak a kapcsolatról, a szerelmesek viszont még nem sejtik, milyen tragédia vár rájuk. John Everett Millais ezt nem látványos erőszakkal mutatja meg. Ehelyett apró jelekkel árulja el, mi következik.
A kép előterében ülő egyik fivér lábával Isabella kutyáját rúgja, miközben kezében egy diót tör össze. Az állat fejét gazdája ölébe hajtja, hűsége pedig Lorenzóéhoz hasonlítható. A testvér Lorenzóra nem támadhat rá az asztalnál, agresszióját így a kutyán vezeti le.
Előtte ráadásul kiborult a só. A kiömlött sóhoz évszázadokon keresztül balszerencsét társítottak, Millais képén pedig különösen baljós előjelként jelenik meg. Nem messze innen egy ragadozó madár tép szét egy fehér tollat, amely a béke pusztulásának jelképeként is értelmezhető.
A legfeltűnőbb utalások egyike azonban Lorenzo kezében van. A férfi egy tányért nyújt Isabellának, rajta egy kettévágott vérnaranccsal. A vörös belsejű, átvágott gyümölcsöt Lorenzo későbbi lefejezésének előjeleként szokás értelmezni.
Millais ennél is tovább ment. Az asztalon látható díszített tányérokon erőszakos történetek jelennek meg: az egyiken Dávid levágja Góliát fejét, egy másikon a megláncolt Prométheusz testét marcangolja egy sas. A lefejezés és a testet tépő madár motívuma így ugyanabban a jelenetben bukkan fel újra, amelyben a vérnarancs és a fehér tollat marcangoló ragadozó is látható.
A kép egyik legfontosabb részlete azonban nem az asztalon található. A szerelmesek mögött egy bazsalikommal teli cserép áll. Első pillantásra jelentéktelen dekorációnak tűnhet, pedig ebben rejlik a történet legsötétebb utalása.
Millais festményének története Giovanni Boccaccio Dekameronjáig vezethető vissza, a festőt pedig John Keats Isabella; or, The Pot of Basil című költeménye inspirálta. A történetben Isabella testvérei egy nap magukkal viszik Lorenzót, majd megölik és az erdőben eltemetik. Hazatérve azt mondják húguknak, hogy a férfit üzleti ügyben küldték el. Isabella hiába várja szerelme visszatérését. Lorenzo végül álmában jelenik meg előtte, és elárulja, hol találhatja meg a holttestét. Isabella kiássa szerelmét, ám az egész testet nem tudja magával vinni, ezért levágja a fejét. Hazaviszi, egy cserépbe rejti, majd bazsalikomot ültet fölé. A növényt ezután a könnyeivel öntözi. Testvérei végül gyanút fognak, elveszik tőle a cserepet, és megtalálják benne Lorenzo fejét. A fivérek elmenekülnek a városból, Isabella pedig a történet szerint belehal a gyászba.
Millais festményén tehát már azelőtt ott áll a bazsalikomos cserép, hogy Lorenzo gyilkossága megtörténne. A festő szó szerint belehelyezte a férfi jövőbeli sírját abba a szobába, ahol még mit sem sejtve vacsorázik.
A kép azért is figyelemre méltó, mert John Everett Millais mindössze 19 éves volt, amikor megfestette. Az Isabella a frissen megalakult Preraffaelita Testvériség egyik korai alkotása volt, amire a festő egy apró részlettel is utalt: Isabella székén megjelenik a mozgalom nevéből képzett PRB rövidítés.
A jelenet szereplőihez ráadásul Millais saját környezetéből választott modelleket. A festményen feltűnnek a preraffaelitákhoz kötődő ismerősei, az idősebb férfihoz pedig saját apja állt modellt. A kutyát megrúgó testvért egyes beszámolók szerint Millais annak a férfinak az emléke alapján festette meg, aki korábban zaklatta őt a Royal Academy iskolájában.
Az Isabella ereje végül éppen abból fakad, hogy maga a tragédia nincs rajta a vásznon. Lorenzo még életben van, Isabella még nem gyászol, a család pedig együtt ül az asztalnál. A néző azonban már látja a kiömlött sót, a széttépett tollat, a lefejezést ábrázoló tányért és a bazsalikomos cserepet. A gyilkosság még nem történt meg, Millais mégis minden fontos részletét elrejtette a képen.
Olvasd el ezt is!