Olyan részletek rejtőznek a középkori festményen, amiket szabad szemmel lehetetlen kiszúrni
Számtalan olyan műalkotást ismerünk, amelyek szépségükkel nyűgöznek le. Léteznek azonban olyanok is, amelyek inkább kérdéseket vetnek fel. Jan van Eyck egyik legismertebb festménye, a Szűz Mária és a gyermek Joris van der Paele kanonokkal épp az utóbbi kategóriába tartozik. A flamand mester 1436-ban fejezte be a művet, amely olyan aprólékos részleteket rejt, hogy a kutatók modern vizsgálati módszerekkel is újabb és újabb rétegeit próbálják feltárni.
A közel 600 éves festmény középpontjában azt láthatjuk, ahogy Szűz Mária ül a gyermek Jézussal, mellettük szentek, előttük pedig a megrendelő, Joris van der Paele kanonok térdel. Bár első pillantásra vallási jelenetnek tűnhet, minél közelebb lépünk hozzá, annál inkább egy optikai és technikai bravúr bontakozik ki.
Van der Paele kezében egy szemüveg látható. A lencsék nem csupán megjelennek a képen, de torzítják is az alattuk olvasható szöveget – pontosan úgy, ahogyan azt a valóságban várnánk. A szemüveg árnyéka rávetül a könyv lapjaira, a szereplők szemében pedig apró fényvisszaverődések sejlenek fel. Ezek a helyiség fényforrásainak pontos tükröződései.
Még lenyűgözőbb Szent György páncélja. A fémfelületen a fény egyszerre verődik vissza, törik meg és szóródik szét. Ezt az összetett hatást a művészettörténészek a korai németalföldi festészet egyik különösen bravúros megoldásaként tartják számon.
A technikai tökéletesség mögött ráadásul szimbolikus rendszer húzódik. Mária trónjának oszlopain Káin és Ábel története, valamint Sámson és az oroszlán jelenete látható. Alattuk Ádám és Éva alakja jelenik meg. A korabeli néző számára ezek a részletek a bűnbeesést, a megváltást és Krisztus érkezésének szükségességét idézték fel.
Az alkotás egyik legizgalmasabb rejtélye Szent György pajzsán található. A fényes felületen egy apró, torzult alak tükröződik vissza. Több művészettörténész szerint maga Jan van Eyck lehet az. Ha igazuk van, akkor a festő saját portréját rejtette el a jelenetben, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Arnolfini házaspár című, talán leghíresebb művén is feltételezhetően megörökítette önmagát.
A festmény a mai napig tartogat nehezen megfejthető részleteket. Az Antwerpeni Egyetem kutatói 2021-ben speciális röntgendiffrakciós vizsgálatokkal elemezték a festményt, hogy pontosabban feltérképezzék Van Eyck anyaghasználatát és festékrétegeit. A rendelkezésünkre álló technológia segítségével ugyan feltérképezhetjük a festék összetételét, azt azonban továbbra sem tudjuk pontosan rekonstruálni, hogyan érte el ezeket a fényhatásokat.
Olvasd el ezt is!