A 19. századi Észak-Angliában rendkívül népszerű volt a humbug nevű, kemény, főzött cukorka, amelyet leggyakrabban borsmentaolajjal ízesítettek. A viszonylag olcsó édesség különösen a gyerekek körében számított kedvelt finomságnak, hiszen még szerény zsebpénzből is meg lehetett vásárolni. 1858. október 31-én azonban Bradfordban több család számára is tragédiával végződött a cukorkafogyasztás.
Aznap este John Henry Bell orvost a város egyik házához hívták, ahol két kisfiú, az ötéves Orlando és kétéves testvére már életét vesztette. Édesapjuk és a háztartás további tagjai szintén rosszul voltak. A város más részein hasonló esetek történtek: a kilencéves Elijah Wright és a tizennégy éves Joseph Scott is meghalt, miközben egyre több beteg szorult orvosi ellátásra.
A tünetek alapján többen kolerára gyanakodtak, Bell doktor azonban más lehetőséget is számításba vett. A család egyik tagjától ugyanis megtudta, hogy a betegek előző nap a bradfordi Green Market piacán vásárolt cukorkát ettek. Az orvos megvizsgáltatta a megmaradt édességeket. Felix Marsh Rimmington vegyész elemzése kimutatta, hogy a cukorkák nagy mennyiségű arzént tartalmaztak. Egy másik mérgezett édesség történetéről ebben a cikkünkben írtunk.
A rendőrségi nyomozás hamar elvezetett William Hardaker piaci árushoz, akit a helyiek csak Humbug Billy néven ismertek. A férfi október 30-án körülbelül ezer darab cukorkát adott el, és maga is fogyasztott belőlük. Amikor a rendőrök felkeresték, ő is betegen feküdt otthon. Hardaker azonban nem maga készítette az édességeket: egy Joseph Neal nevű cukorkakészítőtől vásárolta őket. A férfi elismerte, hogy a gyártás során egy akkoriban elterjedt, ám megtévesztő módszert alkalmazott.
A cukor a 19. században még viszonylag drága alapanyagnak számított, ezért egyes édességgyártók olcsóbb anyagokkal növelték termékeik mennyiségét. A cukorkákhoz például gipszport kevertek, amelyet a környéken daft néven ismertek. Neal is ezt a módszert alkalmazta. Egyik alkalmazottját egy közeli gyógyszerészüzletbe küldte, hogy beszerezze a szükséges fehér port.
Az üzlet tulajdonosa, Charles Hodgson azonban éppen beteg volt, így a kiszolgálást egy fiatal, tapasztalatlan segédre, William Goddardra bízták. A segéd végül a raktárban található egyik jelöletlen hordóból mérte ki a kért anyagot. Csakhogy a gipsz helyett véletlenül arzént adott át a vásárlónak. A két fehér por külsőre rendkívül hasonlított egymásra, ráadásul az arzént is egy jelöletlen hordóban tárolták. A tévedést senki sem vette észre.
Neal egyik alkalmazottja, James Appleton a megvásárolt fehér port nagyjából 18 kilogramm cukorral, valamint vízzel és egyéb hozzávalókkal keverte össze. A masszát felmelegítette, borsmentaolajjal ízesítette, majd a kihűlt anyagból apró cukorkákat formázott. Amikor Hardaker átvette a kész édességeket, észrevette, hogy azok a megszokottnál sötétebb színűek. Emiatt eleinte nem is akarta megvásárolni őket, Neal azonban biztosította arról, hogy a cukorkák megfelelőek.
Az édességet készítő James Appleton maga is megkóstolta a cukorkát, amitől heves hányás tört rá. Ekkor még nem sejtette, hogy rosszullétét az édesség okozta. Hardaker végül kedvezményes áron átvette az árut, és a piacon több száz vásárlónak adott el belőle.
A mérgezés hírének terjedésével a rendőrség igyekezett minél gyorsabban értesíteni a város lakóit. Az utcákon harangozással és kiabálással figyelmeztették az embereket, felkeresték a kocsmákat, és nyomtatott felhívásokat helyeztek ki a köztereken. November 4-re már 18 halálos áldozatot tartottak számon. A tragédia végére legalább 20 ember halt meg, és több mint kétszázan betegedtek meg. Az áldozatok többsége gyermek volt, a legfiatalabb mindössze 17 hónapos.
A mérgezett cukorkák ráadásul Bradfordon kívülre is eljutottak, így elképzelhető, hogy a tényleges áldozatszám magasabb volt a hivatalosan dokumentáltnál. A vizsgálatok során kiderült, hogy egyetlen cukorkában akár a halálosnak tekintett arzénmennyiség többszöröse is jelen lehetett. A város lakosságát sokkolta a tragédia. A helyi sajtó Bradford történetének egyik legsúlyosabb szerencsétlenségeként számolt be az esetről.
A hatóságok három férfit vontak felelősségre: Charles Hodgson gyógyszerészt, William Goddard segédet és Joseph Neal cukorkakészítőt. Mindhármukat emberöléssel vádolták meg, az eljárás azonban végül elmarasztaló ítélet nélkül zárult. Joseph Neal és William Goddard ellen visszavonták a vádat, Charles Hodgsont pedig 1858. december 21-én felmentették. Így a legalább húsz halálos áldozatot követelő mérgezés miatt végül senkit sem ítéltek el.
A tragédia egyik legfontosabb tanulsága éppen az volt, hogy a korabeli szabályozás nem nyújtott megfelelő védelmet a fogyasztóknak. Az élelmiszerek olcsóbb anyagokkal történő felhígítása széles körben elterjedt gyakorlatnak számított, miközben a veszélyes vegyszerek tárolását és értékesítését sem ellenőrizték kellő szigorral.
A bradfordi mérgezés hatalmas közfelháborodást váltott ki, és hozzájárult a brit élelmiszer-biztonsági szabályozás szigorításához. 1860-ban törvényt fogadtak el az élelmiszerek és italok hamisításának visszaszorítására, majd az 1868-as gyógyszerészeti törvény szigorúbb előírásokat vezetett be a mérgező anyagok kezelésére és értékesítésére. Az 1874-ben eltörölt cukoradó szintén hozzájárult ahhoz, hogy a cukor megfizethetőbbé váljon, így az édességgyártóknak egyre kevésbé érte meg olcsó helyettesítő anyagokkal növelni termékeik mennyiségét.
A változások azonban már nem segíthettek az áldozatokon. William Hardaker, aki maga is súlyos arzénmérgezést szenvedett, részlegesen lebénult, és soha nem tudta visszaszerezni korábbi jó hírnevét. 1866-ban halt meg, és jelöletlen sírba temették a bradfordi Undercliffe temetőben. Nyughelyét csak 2026-ban azonosították önkéntesek.
A borsmentás humbug cukorka mindmáig létezik Nagy-Britanniában, és alapvető jellemzői alig változtak az elmúlt másfél évszázadban. Az 1858-as tragédia azonban örök emlékeztető maradt arra, milyen végzetes következményekkel járhat egy látszólag apró emberi tévedés, különösen akkor, ha azt hiányos szabályozás és felelőtlen gyártási gyakorlat teszi lehetővé.
Olvasd el ezt is!