Leonora Christina 1621. július 8-án született a dániai Frederiksborg kastélyban. Édesapja IV. Keresztély király, édesanyja Kirsten Munk dán nemesasszony volt. Szülei házassága rangon alulinak számított, ezért Leonora és testvérei nem részesültek ugyanazokban a királyi címekben, mint apjuk első házasságából született gyermekei. Leonora így hivatalosan grófnő lett, noha apja különösen kedvelte, és a többi gyermekével egyenrangúként kezelte.
Gyermekkorát részben a koppenhágai királyi udvarban töltötte, később pedig Hollandiában is élt. Fiatalon himlőt kapott, amelyet túlélt, egy hozzá közel álló fiú azonban, aki betegsége alatt meglátogatta, feltehetően tőle fertőződött meg, és meghalt. A család életét 1630-ban újabb botrány rázta meg, amikor IV. Keresztély hűtlenséggel vádolta meg Kirsten Munkot, és véget vetett kapcsolatuknak.
Leonora mindössze kilencéves volt, amikor elhatározták, hogy Corfitz Ulfeldt dán udvari nemeshez adják feleségül. A férfi ekkor 24 éves volt, az esküvőre azonban csak 1636 októberében került sor, amikor Leonora betöltötte a 15. életévét. A házasság fényűző ünnepséggel kezdődött, a fiatal feleség azonban hamarosan szembesült férje hatalmas adósságaival. Kénytelen volt eladni aranyainak és ékszereinek egy részét, hogy segítsen rendezni azokat.
Ulfeldt tehetséges, művelt és rendkívül ambiciózus ember volt. A király lányával kötött házassága jelentősen elősegítette politikai felemelkedését, 1643-ban pedig Dánia egyik legmagasabb állami tisztségét szerezte meg. A házaspár az udvar legbefolyásosabb szereplői közé került. Ulfeldtet azonban súlyos korrupciós visszaélésekkel hozták összefüggésbe. A vádak szerint hivatali pozícióit személyes gazdagodásra használta, és a hadseregnek, illetve a flottának szánt pénzekből is saját vagyonát gyarapította.
IV. Keresztély 1648-ban meghalt, a trónra pedig Leonora féltestvére, III. Frigyes került. Az új uralkodó nem kedvelte Ulfeldtet, felesége, Zsófia Amália királyné pedig Leonorával került ellenséges viszonyba. A konfliktus pontos okai nem teljesen világosak. Elképzelhető, hogy a királyné nehezen viselte Leonora korábbi udvari befolyását, de a két nő közötti személyes ellentétek is szerepet játszhattak.
Ulfeldt ellen vizsgálat indult, vagyonának egy részét elkobozták. A helyzetet tovább súlyosbította, amikor egy nő azt állította, hogy a házaspár a király megmérgezésére készül. A vizsgálat nem igazolta a vádat, hírnevük azonban így is megsínylette a botrányt. 1651-ben Leonora és férje királyi engedély nélkül elhagyták Koppenhágát.
A következő években több országban is megfordultak, miközben Ulfeldt egyre inkább szembekerült a dán uralkodóval. Amikor 1657-ben ismét háború tört ki Dánia és Svédország között, a gróf a svédek oldalára állt, és részt vett a Dánia számára rendkívül kedvezőtlen békefeltételek kialakításában. Később azonban Svédországban is elvesztette támogatói bizalmát. A házaspárt végül a Bornholm szigetén álló Hammershus erődben tartották fogva, ahonnan 1661-ben megpróbáltak megszökni. Leonora saját visszaemlékezése szerint egy több mint húszméteres kötélen ereszkedett le az erőd faláról, ám végül elfogták őket. Még abban az évben, szigorú feltételekkel szabadultak.
1663-ban Leonora Angliába utazott, hogy pénzt követeljen vissza II. Károly királytól. A Stuart-ház ugyanis korábban jelentős összeggel tartozott a házaspárnak. A dán kormány azonban férje tevékenységére hivatkozva kérte az angol hatóságoktól a grófnő elfogását. Leonorát Doverben letartóztatták, majd visszaszállították Dániába. 1663. augusztus 8-án a koppenhágai vár Kék tornyába zárták. A hely különösen kegyetlen választásnak bizonyult: a börtön csupán néhány lépésre állt attól a királyi környezettől, ahol gyermekkorát töltötte.
Leonora ellen soha nem emeltek hivatalos vádat, és bűncselekmény miatt sem ítélték el. Férje 1664-ben meghalt, ám ez sem hozta el számára a szabadságot: fogva tartásának elhúzódásában féltestvére bizalmatlansága és Zsófia Amália királyné ellenszenve is szerepet játszott.
Leonora később részletesen beszámolt fogságának körülményeiről. Visszaemlékezése szerint kezdetben egy ablaktalan, sötét helyiségben tartották, amelyet bolhák és patkányok leptek el. Állítása szerint a rágcsálók olykor még az égő gyertyáját is megrágták. Íróeszközökhöz is alig jutott hozzá, ezért gyertyakoromból készített tintát, és a kapott cukor csomagolópapírjára írt. Bár beszámolójának egyes részleteit nehéz ellenőrizni, fogsága kétségtelenül rendkívül megterhelő volt.
Az évek múlásával valamelyest javultak körülményei, könyvekhez és íróeszközökhöz is hozzáférhetett. Ekkor kezdte megírni Jammers Minde (Boldogtalanságom emlékiratai) című visszaemlékezését, amely később a dán irodalom jelentős alkotásává vált. A műben nemcsak szenvedéseit örökítette meg, hanem udvari életéről, házasságáról és saját döntéseiről is beszámolt. Önmagát elsősorban hűséges feleségként ábrázolta, aki férje hibái ellenére sem volt hajlandó elhagyni őt.
III. Frigyes 1670-ben meghalt, Leonora helyzete azonban az új uralkodó alatt sem rendeződött. Zsófia Amália özvegy királyné továbbra is ellenezte szabadon bocsátását. A fordulat végül 1685 februárjában következett be, amikor Zsófia Amália meghalt. Május 19-én Leonorával közölték, hogy királyi rendelet született a szabadon engedéséről. A hír gyorsan elterjedt, a Kék torony udvarán pedig kíváncsiskodók gyűltek össze, hogy megpillanthassák a legendássá vált foglyot.
Leonora azonban nem volt hajlandó nappal kilépni a börtönből. Megvárta az éjszakát, majd este tíz óra körül, arcát fátyollal eltakarva hagyta el a tornyot. Ekkor már 63 éves volt, és csaknem 22 évet töltött fogságban. Szabadulása után a Lolland szigetén található egykori maribói kolostorban kapott otthont és járadékot. Hátralévő éveit írással és hímzéssel töltötte. 1698. március 16-án, 76 éves korában halt meg.
Visszaemlékezése csak jóval később, 1869-ben jelent meg nyomtatásban. A könyv hatására Leonora Christina a dán történelmi emlékezet egyik legismertebb nőalakjává vált. Megítélése ugyanakkor máig összetett: egyesek az igazságtalanul bebörtönzött királylányt látják benne, mások szerint férje politikai tevékenységében vállalt szerepe sem hagyható figyelmen kívül. Egyvalami azonban biztos: a dán király lánya élete jelentős részét egy torony falai között töltötte, anélkül hogy valaha bíróság mondta volna ki a bűnösségét.
Olvasd el ezt is!