Ha úgy érezzük, saját jelszavaink nem épp a legerősebbek, egyszerre megnyugodhatunk és elborzadhatunk, ha megtudjuk, hogy az USA nukleáris arzenálját a mai átlagnál sokkal gyengébb kódok védték a hidegháború csúcspontján.
Az amerikai atomfegyverek felhasználásához hivatalosan arra van szükség, hogy több olyan ember is elfordítsa az indítókulcsokat, aki felhatalmazást kapott erre a mindenkori elnöktől – és aki ismeri a nukleáris kódokat. Csakhogy, ahogy az IFLScience megjegyzi, Bruce Blair nukleáris szakértő és egykori kilövő tiszt szerint ezek a kódok a Szovjetunióval folytatott hidegháború csúcspontján lényegében nem léteztek.
Blair szerint, amikor John F. Kennedy elnök 1962-ben elrendelte a kódok használatát a nukleáris fegyverek védelmének érdekében, azok, akiknek végre kellett volna hajtaniuk a feladatot, a lehető legegyszerűbb megoldást választották.
Ez is érdekelhet! A kokain valószínűleg már az 1600-as évek elején elterjedt Európában
Az omahai Hadászati Légiparancsnokság (SAC) csendben úgy döntött, hogy a kódot nullára állítják, ezzel megkerülve ezt a biztosítékot
– állította Blair 2004-ben.
Az 1970-es évek elején és közepén, amikor kilövő tisztként dolgoztam, még mindig nem változtatták meg őket. Sőt, a kilövési ellenőrző listánk arra utasított minket, a kilövő személyzetet, hogy kétszer is ellenőrizzük a földalatti kilövőbunkerünkben lévő panelt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy véletlenül sem tárcsázott be valaki a nullától eltérő számjegyeket.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ennek oka Blair szerint az, hogy a Légiparancsnokság nem igazán aggódott amiatt, hogy valaki engedély nélkül használja majd a rakétákat – az viszont nagyon fontos szempont volt, hogy a lehető leggyorsabban tudjanak reagálni egy esetleges hadüzenetre vagy támadásra.
Így pedig a „titkos kód” a hidegháború nukleáris válságának csúcspontján is „00000000” maradt.
Ha tovább olvasnál: Ez az európai ország rendelkezik a legtöbb atombunkerrel
Az amerikai légierő azóta tagadta ezt, de Blair ragaszkodott állításaihoz, ráadásul azt is kiemelte, hogy a kilövő tisztek számára írt, nem titkosított kézikönyvben is elő van írva a nullákból álló kód. Bármi is az igazság, az biztos, hogy 1977-ben egy új rendszer lépett életbe, és a tiszteknek a feletteseiktől kellett (volna) elkérniük az éppen aktuális kódot, amit ők maguk nem ismertek.