Alig tudott rágni, segítség nélkül állni sem bírt Európa egyik leghatalmasabb királya

Amikor IV. Fülöp 1665-ben meghalt, a mindössze hároméves II. Károly lett a világ egyik legnagyobb birodalmának uralkodója. A fiú ekkor még önállóan járni sem tudott. A kortársak később El Hechizado, vagyis „a megbabonázott” néven emlegették. Károly későn tanult meg beszélni és járni, gyermekkorában angolkór miatt lábmerevítőt viselt, felnőttként pedig olykor csak segítséggel tudta kiegyenesíteni a testét vagy megtartani magát. Állapota különösen éles ellentétben állt hatalmával. Spanyolország királyaként jelentős európai területek, az amerikai gyarmatok és a Fülöp-szigetek felett is uralkodott. Birodalma körbeérte a Földet, ő maga azonban saját testének foglya lett.

Tragédiája jóval a születése előtt elkezdődött. A spanyol Habsburgok tizenegy királyi házasságából kilenc közeli rokonok között köttetett. Károly apja, IV. Fülöp például saját unokahúgát, Ausztriai Mária Annát vette feleségül. A dinasztia így próbálta megakadályozni, hogy a hatalom és a birtokok más uralkodóházak kezére kerüljenek. Arcán szélsőségesen jelent meg az úgynevezett Habsburg-áll, a családra jellemző előreugró alsó állkapocs. A korabeli beszámolók szerint fogsora annyira rosszul illeszkedett, hogy alig tudott rágni, ezért gyakran egészben nyelte le az ételt. Emiatt rendszeresen gyötörték gyomorpanaszok, hányás és hasmenés.

A róla kialakult képpel szemben viszont egyáltalán nem maradt teljesen tanulatlan. Hatéves korától oktatták, később zenét és matematikát is tanult, a diplomaták pedig időnként tiszta és értelmes megnyilvánulásairól számoltak be. Feltehetően pontosan érzékelte saját kiszolgáltatottságát, miközben alig volt beleszólása az életét meghatározó fontos döntésekbe.

A király udvara nem a családon belüli házasságokban kereste betegségeinek okát. Az 1690-es évek végén ördögűzéseket is végeztek rajta, miközben politikai ellenfeleket vádoltak meg azzal, hogy átkot bocsátottak az uralkodóra. A kor orvosai közben kimerítő tisztítókúráknak vetették alá az egyébként is súlyos emésztési problémákkal küzdő Károlyt. A király kétszer házasodott meg, de egyik kapcsolatából sem született gyermek. Mivel egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem lesz örököse, Európa nagyhatalmai már az életében arról tárgyaltak, ki kapja meg a spanyol koronát. A király birodalmát gyakorlatilag úgy osztották fel egymás között, mintha ő már nem is élő uralkodó, hanem egyszerű, gazdátlan hagyaték lenne.

II. Károly 1700. november 1-jén, öt nappal harminckilencedik születésnapja előtt halt meg. Harmincöt évig viselte a koronát, vagyis szinte egész tudatos életét királyként töltötte. Végrendeletében a francia Bourbon-házból származó Anjou Fülöpre hagyta a birodalmat, ami hozzájárult a spanyol örökösödési háború kirobbanásához. Egy 2009-es kutatás szerint Károly genetikai rokonsági mutatója szinte ugyanakkora volt, mint amekkora egy testvérpár gyermekénél várható. Maradványain azonban nem végeztek genetikai vizsgálatot, ezért pontos betegségeit ma sem lehet biztosan meghatározni.