A Karácsonyi ének szerzője a párizsi hullaházban töltötte szabadidejét
Charles Dickens nevét ma legtöbben a Karácsonyi énekkel, Ebenezer Scrooge történetével és a viktoriánus Anglia társadalmi érzékenységével kapcsolják össze. A világhírű író életének volt azonban egy jóval bizarrabb oldala is. Amikor Párizsban járt, visszatérően felkereste a város hullaházát, amely a 19. században meglepően népszerű látványosságnak számított.
Dickens maga sem egyszerű kíváncsisággal magyarázta ezt a vonzalmat. A The Uncommercial Traveller című művében arról írt, hogy valamilyen láthatatlan erő húzza a párizsi hullaház felé, valahányszor a városban jár. Feljegyzéseiből az is kiderül, hogy nem csupán hétköznapi alkalmakkor tért be oda. Karácsonykor és újév napján is felkereste a helyet, ahol ismeretlen holttesteket állítottak ki a nyilvánosság előtt. Mai szemmel ez már önmagában is meghökkentő, Dickens korában viszont a párizsi hullaház egészen más szerepet töltött be, mint amit ma egy ilyen intézményről gondolnánk: a hely eredetileg gyakorlati célt szolgált.
A gyakorlatból idővel városi látványosság lett. A hullaházat 1804-ben a Szajna egyik szigetén alakították ki, majd 1864-ben a Notre-Dame mögött nyílt újra, könnyebben elérhető helyen. A közönség gyorsan birtokba is vette. Egyes beszámolók szerint népszerűsége csúcsán akár napi 40 ezer látogató is megfordulhatott benne, és több útikönyv is a párizsi nevezetességek között említette. A kortárs leírások éppen ezért gyakran színházhoz hasonlították a hullaház működését, bármilyen nyugtalanítóan és furcsán hangzik ez ma.
Dickens figyelmét nem kizárólag a halottak látványa kötötte le, hanem az emberek reakciói is. Egyik leírásában azt örökítette meg, ahogy a hullaház dolgozói előkészítenek egy újonnan érkezett testet, miközben a köré gyűlő nézők máris találgatni kezdik a halál okát. A fantáziájuk rendre a legsötétebb magyarázatok felé mozdult: vízbe fulladás, pisztoly, kés, szerelmi ügy, szerencsejáték, rablás, gyűlölet, öngyilkosság vagy gyilkosság. A hullaházban a halál látványa egy pillanat alatt történetté alakult.
Ahogy a Hazlitt is említi, ez a részlet sokat elárul Dickensről is. Az írót egész pályáján érdekelte a városok árnyékosabb oldala, a nyomor, a bűn, a kiszolgáltatottság és azok az emberek, akiket a társadalom gyakran látni sem akart. A párizsi hullaházban egyszerre találkozott a valóság nyers fizikai jelenlétével és a tömeg képzeletével. Ugyanazzal az ösztönnel figyelte ezt a teret, amellyel London utcáit, börtöneit, szegénynegyedeit és elhagyott gyerekeit is szemlélte.
A történet talán azért hat ma ennyire erősen, mert Dickensről hajlamosak vagyunk egyoldalúan magasztos képet őrizni. A Karácsonyi ének szerzőjeként sokak számára a bűnbánat, az együttérzés és az emberi megújulás írója maradt. Ez a kép persze nem téves, csak hiányos. Dickens világában a fény mindig nagyon közel állt a sötétséghez. A karácsonyi történetben is szellemek vezetik végig Scrooge-ot saját múltján, jelenén és lehetséges halálán.
Olvasd el ezt is!