A brit királyi család nőtagjainak házassága évszázadokon keresztül politikai kérdésnek számított. A megfelelő férj kiválasztásánál a vallási hovatartozás, a dinasztikus érdekek és a nemzetközi kapcsolatok sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint a személyes érzelmek. A 18. században uralkodó Hannover-ház hercegnői különösen nehéz helyzetben voltak. Bár fényűző körülmények között nevelkedtek, gyakran elszigetelten éltek, és a házasság jelentette az egyetlen lehetőséget számukra a szülői otthon elhagyására.
I. György brit király és fia, a későbbi II. György között olyan súlyos családi konfliktus alakult ki, hogy az uralkodó elvette fiától annak három kislányát, Annát, Amáliát és Karolinát. A hercegnőket elszakították szüleiktől, nevelésükről pedig nagyapjuk rendelkezett. A gyermekek mindent megkaptak, amit pénzzel meg lehetett vásárolni. A fennmaradt dokumentumok szerint évente több száz pár kesztyűt, díszes ruhákat és saját személyzetet biztosítottak számukra. A családi szeretetet azonban mindez nem pótolta.
Anna hercegnő felnőttként annyira vágyott az önállóságra, hogy amikor felmerült házassága IV. Vilmos orániai herceggel, állítólag kijelentette: akár egy páviánhoz is hajlandó lenne hozzámenni, csak hogy elhagyhassa a palotát.
Végül 1734-ben valóban feleségül ment Vilmoshoz, aki testi fogyatékossággal élt, és akinek megjelenését a korabeli udvari beszámolók gyakran kegyetlen megjegyzésekkel illették. Anna számára azonban a házasság elsősorban a szabadság lehetőségét jelentette.
Anna testvéreinek sem alakult sokkal szerencsésebben a sorsa. Lujza hercegnőt a dán királyhoz adták feleségül, ám fiatalon, szülési komplikációk következtében meghalt. Karolina súlyos lelki problémákkal küzdött, és élete utolsó két évtizedét szinte teljes visszavonultságban töltötte a londoni St. James-palotában. Máriát mindössze tizenhét évesen házasították össze egy német herceggel, akit később kegyetlennek és embertelennek nevezett. Végül férje katolikus hitre térése teremtett számára lehetőséget arra, hogy megszabaduljon tőle.
A családba beházasodó nők sem számíthattak feltétlenül boldogabb életre. A mindössze tizenhat éves Szász-gothai Auguszta néhány órával Angliába érkezése után feleségül ment Frigyes walesi herceghez, akivel korábban soha nem találkozott. Mivel angolul sem beszélt, az esküvői szertartást is tolmácsolni kellett számára.
Házassága során különösen megalázó helyzetbe került, amikor vajúdása közben férje arra kényszerítette, hogy elhagyja a Hampton Court-palotát. Frigyes ugyanis meg akarta akadályozni, hogy szülei jelen legyenek a királyi gyermek születésénél. A hercegnőnek így éjszaka, fájdalmak közepette kellett Londonba utaznia, ahol végül megszületett gyermeke.
A családi tragédiák a következő generációkat sem kerülték el. III. György brit király és Sarolta királyné hat lánya szintén szigorú korlátozások között élt. Az uralkodó, aki testvére szerencsétlen házasságának következményeit is megtapasztalta, hosszú éveken át nem engedélyezte lányai házasodását. A hercegnők így felnőttkoruk jelentős részét szüleik felügyelete alatt töltötték.
Többen a Kew-palota szűkös szobáiban éltek, amelyeket csak „kolostornak” neveztek. Zsófia hercegnő annyira kilátástalannak érezte helyzetüket, hogy egyszer azt javasolta: tegyék mindannyiukat egy zsákba, és fojtsák a Temzébe.
A palota egykori hercegnői szobái ma is látogathatók, falai pedig őrzik a több mint kétszáz évvel ezelőtti élet nyomait.
Ahogy Lucy Worsley brit történész a Queens and Kings című könyvét bemutató írásában rámutat, a hercegnők számára a gazdagság és a társadalmi rang sem jelentett garanciát a boldogságra.
Olvasd el ezt is!