Meggyilkolta és felgyújtotta szeretőjét a férfi, akit végül alvajárás miatt felmentettek
1845 októberében egy bostoni bordélyházban holtan találták a 21 éves Mary Ann Bickfordot. Torkát borotvával vágták el, a szobában pedig több helyen tüzet gyújtottak. A bizonyítékok gyorsan szeretőjére, Albert Tirrellre terelték a gyanút, a férfit azonban egy egészen megdöbbentő ok miatt végül felmentették. Ügyvédje ugyanis azt állította, hogy ha Tirrell is ölte meg a nőt, akkor azt álmában tette.
Albert Tirrell egy 22 éves, házas, kétgyermekes férfi volt, egy massachusettsi cipész és helyi politikus fia. Apja halála után jelentős örökséghez jutott, amelynek nagy részét szeretőjére, Mary Bickfordra költötte. A nő már férjnél volt, mikor Bostonba került, később prostituáltként tehetős urakat fogadott. A saját szolgálót tartó, drága ruhákban járó asszony annyira elcsavarta Tirrell fejét, hogy elhagyta érte a családját.
A pár sosem kötött házasságot, de együtt éltek. Kapcsolatukban szinte végig jelen voltak a heves viták: Bickford egyszer azt írta férjének, hogy Tirrell bántalmazza, máskor viszont azt mondta, szereti a konfliktusaikat, mert utána annál szenvedélyesebben békülnek ki. A nő továbbra sem akart felhagyni munkájával, ami újabb feszültséget okozott közöttük.
Tirrell ellen 1845 szeptemberében házasságtörés miatt indult eljárás, felesége azonban később a család több tagjával együtt annak felfüggesztését kérte. A férfi nyilvánosan könyörgött neki, és ígéretet tett, hogy megváltozik, ezért a vádakat végül visszavonták. Miután óvadékkal szabadult, állítólag rövid időre hazatért, majd ismét felkereste Bickfordot.
1845. október 27-én hajnalban egy bordélyház tulajdonosa arra ébredt, hogy több helyiség is lángokban áll. Miután eloltotta a tüzet, rátalált Bickford holttestére. A nő nyakán egy körülbelül 15 centiméter hosszú, mély vágás húzódott, miközben haját és bőrét is megperzselte a tűz. A közelben egy véres borotvát, valamint vérfoltos férfimellényt és sétapálcát találtak.
A szemtanúk beszámolói szerint Tirrell aznap este megfordult az épületben, a gyilkosság után azonban eltűnt. Egy istállótulajdonosnak például azt mondta, bajba került, ezért gyorsan el kell menekülnie. Először Weymouth-ba ment rokonaihoz, akik pénzt adtak neki és elbújtatták a rendőrség elől, majd Kanada felé indult. Montrealból azt írta családjának, hogy Liverpoolba készült, de a rossz idő miatt visszafordult a hajója. Ezután New Yorkból New Orleans felé tartott, ám 1845 decemberében a Mexikói-öbölben elfogták.
A per 1846 márciusában kezdődött, amikorra a bostoni és országos sajtó már részletesen beszámolt az ügyről. Tirrell védelmét Rufus Choate, Massachusetts korábbi szenátora és korának egyik leghíresebb szónoka vállalta. Bár a közvélemény a férfi ellen fordult, Choate azzal érvelt, hogy senki sem látta közvetlenül a gyilkosságot, ráadásul senki sem látta Tirrellt vérrel a kezén.
A védelem három lehetőséget vázolt fel. Egyrészt szerintük Bickford öngyilkos lehetett, bár a sérülések ennek ellentmondtak. Felvetették, hogy egy ismeretlen támadó végezhetett vele, végül pedig Tirrellt nevezték meg tettesnek, aki az ügyvéd szerint alvajárt az események idején, így öntudatán kívül ölhette meg szeretőjét. Utóbbihoz hozzátették, hogy ha ez valóban így történt, akkor nem lehet felelősségre vonni cselekedetéért.
Tirrell családtagjai és ismerősei is arról számoltak be, hogy a férfi hatéves kora óta alvajár, rohamai pedig idővel egyre súlyosabbak lettek. Előfordult, hogy álmában betörte az ablakokat, letépte a függönyöket, nekirontott a testvérének, egyik rokonát pedig kirángatta az ágyból és késsel fenyegette. Ilyenkor állítólag éles, remegő hangon beszélt.
A védelem mellett tanúskodott Walter Channing, a Harvard orvosi karának dékánja is. Szerinte elképzelhető, hogy egy alvajáró felkeljen, felöltözzön, gyilkosságot kövessen el, tüzet gyújtson, majd ösztönösen elmeneküljön. A bűntett utáni reggel ráadásul egy nő látta Tirrellt, amint furcsa, zavart állapotban sétál, sógora pedig azt vallotta, hogy a férfi őszintén megdöbbent, amikor közölték vele Bickford halálhírét.
Choate hatórás záróbeszédében hangsúlyozta, hogy a vád közvetett bizonyítékokra épül. Senki sem látta Tirrellt, amint megöli a nőt vagy hogy véres lett volna azt követően. Az alvajárás szerinte megmagyarázta, miként történhetett a gyilkosság. Az esküdtszék mindössze kétórás tanácskozás után végül felmentette a férfit. Ahogy a Smithsonian Magazine is írja, állítólag ekkor mutatta ki először érzelmeit a tárgyalás kezdete óta: sírni kezdett, miközben a tárgyalóterem közönsége tapsolt. Ügye jogtörténetet írt: ez volt az egyik legkorábbi ismert amerikai gyilkossági per, amelyben az alvajárás felmentéshez vezetett.
Olvasd el ezt is!