A 3-test-probléma VR-szemüvege
Fotó: Netflix

Erre az 5 dologra számíts, ha még nem nézted meg A 3-test-problémát

A Liu Cixin regényéből készült nyolcrészes Netflix-adaptáció a nézők és a kritikusok körében is nagy sikert aratott. A nemrégiben megjelent első évad nem egy tipikus hollywoodi sci-fi, sokkal inkább egy elgondolkodtató, hihetetlenül látványos és sötét akciódráma. Ha azok közé tartozol, akik még nem látták, és esetleg nem vagy biztos benne, hogy neked való-e a történet, ezzel az 5 dologgal segítünk a döntésben.


​1. A történet két idősíkon játszódik

A regényhez hasonlóan a sorozat is előszeretettel ugrál két különböző korszak és egy alternatív valóság között. A történet az 1960-as évekbeli kínai kulturális forradalommal kezdődik, ahol Ye Wenjie (Zine Tseng/Rosalind Chao) asztrofizikus szemtanúja annak, hogy apját tudományos munkássága miatt brutálisan kivégzik. Ye-t árulónak bélyegzik és munkatáborba küldik, ahol egy titokzatos katonai csoporthoz kerül, amely a földönkívüli életet kutatja. A fiatal nő ezután olyan döntést hoz, amivel örökké megváltoztatja a Föld sorsát.

Tetteinek súlyával 2024-ben, Londonban szembesülünk, ahol egy csapatnyi fiatal tudós újból találkozik egy volt egyetemi tanáruk temetésén. Egyikőjükhöz eljut egy hihetetlenül korszerű VR-sapka, ami egy elképesztően kidolgozott alternatív valóságba teleportálja – a lényegi cselekmény pedig innentől indul. Bár a történet eleinte kicsit lassan építkezik, hamar felgyorsulnak az események.

​2. Nagy az átfedés a Trónok harca stábjával

David Benioff és D.B. Weiss készítők már elég jól tudják, hogyan kell egy összetett világot bemutató könyvsorozatot tévésorozattá adaptálni. Ők A 3-test-problémában újra együtt dolgoznak a Trónok harca néhány sztárjával (John Bradley-vel, Liam Cunninghammel, Jonathan Pryce-szal és Mark Gatiss-szel), ráadásul még a kultikus sorozat zeneszerzőjét, Ramin Djawadit is magukkal hozták.

​3. A sorozat valódi tudományos fogalmakra épül

Ahogy a Time Out is kiemeli, A 3-test-probléma avatatlan nézők számára eleinte elég rejtélyesnek tűnhet a részecskegyorsítókkal, a kvantumfizikával és eleve magával a háromtest-problémával, ami egy tényleg létező égi mechanikai jelenség.

Nem von le sokat az élvezeti értékből, ha ezekkel a fogalmakkal nem vagyunk teljesen tisztában, a sorozat készítői pedig figyeltek arra, hogy idővel minden fontos információ egyértelművé váljon. Azzal viszont csak javíthatunk az élményen, ha a részek között utánanézünk egy-két tudományos definíciónak.

​4. A látványvilág elképesztő

Az operatőri munkára alapból sem lehet panasz, az igazán lehengerlő jeleneteket viszont az alternatív valóságban kell keresnünk. Az ominózus VR-sisak felvételével a sorozat szereplői egy sötét hangulatú játékba jutnak, ahol többek között megváltozott gravitációval, hirtelen jégkorszakkal és forrósággal, illetve egy több millió tagból álló emberi számítógéppel is találkoznak. Mindez hihetetlenül izgalmasan van ábrázolva, ez pedig Anekha Ajith VFX-koordinátor és csapata munkájának köszönhető.

​5. Elég valószínű, hogy lesz második évad

Bár még nem erősítették meg a készítők, az utolsó rész természetesen úgy végződik, hogy a történetet adott esetben gördülékenyen lehessen folytatni. A sorozat hatalmas közönségsiker, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy Liu Cixin eredeti műve három könyvből áll, amelyek cselekménye több ezer évet ölel fel, elég meglepő lenne, ha A 3-test-probléma nem kapna következő évadot.

A figyelmetekbe ajánljuk