Eminem a 8 mérföld című filmben.

Az idő múlásának egyik, hanem a legjobb fokmérője az, ha utánajárunk annak, hogy a kedvenc fiatalkori dalunk mikor jelent meg. Ilyenkor az ember ijedten kap a homlokához, mivel sokszor pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor rátalált az akkoriban újdonságnak számító nótára. Egészen hátborzongató belegondolni abba, hogy a 2002-ben megjelent dalok, már 2 évtizede velünk vannak, ennek apropójából pedig az alábbi cikkben 5 olyan világslágert mutatunk be, ami idén ünnepli a 20. születésnapját.


Jennifer Lopez – Jenny From The Block

Jennifer Lopez a 2000-es évek elejére elképesztő hírnévre tett szert, gyakorlatilag nem volt olyan bulvárlap, amely ne foglalkozott volna kiemelten az énekesnő/színésznő különböző kijelentéseivel, cselekedeteivel, illetve a Ben Affleckkel való kapcsolatával. Nem egyszer előfordult, hogy Lopezt azzal vádolták, hogy a siker hatására megváltozott, de az énekesnő a szóban forgó dallal csattanós választ adott a kritikusainak.

Eminem – Lose Yourself

Az amerikai rapper talán legikonikusabb dala, a Lose Yourself, az Eminem detroiti fiatalkorát bemutató 8 mérföld című filmben hangzott el először. A különböző visszaemlékezések szerint a művész konkrétan a film forgatása közben írta meg a dalszöveget.

A szám már a megjelenésekor elképesztő hatást gyakorolt az emberekre, nem csoda, hogy a 2003-as Oscaron a Lose Yourself elhódította a Legjobb betétdalnak járó aranyszobrocskát. Az előbbi díj azért is számít rendkívül különlegesnek, mivel ezelőtt egyetlen hip-hop dalnak sem sikerült Oscart nyernie.

Nelly – Dilemma ft. Kelly Rowland

A Hot in Herre című partihimnuszának nyomán az akkoriban óriási sztárnak számító Nelly kiadta a Dilemma című rapballadát. A Kelly Rowlanddel közösen írt dal Patti LaBelle Love, Need and Want You című slágerét idézte, hiszen a sztori szerint Nelly beleszeret valakibe, aki egy másik emberrel van kapcsolatban.

Külön érdekesség, hogy LaBelle Rowland édesanyját alakította a klipben, amely egy kedves tisztelgésként szolgált a legendás énekesnő és a közel két évtizeddel korábbi slágere előtt. A Dilemma megmutatta, hogy a rap dalok, amelyekben R&B művészek éneklik a refrént, sosem mennek ki a divatból.

Justin Timberlake – Cry Me a River

A 2000-es évek elején nehezen lehetett olyan bulvárlapot találni – főleg Amerikában –, amely nem Justin Timberlake és Britney Spears párkapcsolatával volt tele. A szóban forgó sláger is az egykori NSYNC-tag és Spears viszonyát tárgyalja, hiszen a dalszöveg egy összetört szívű férfiról szól, akit megcsalt a barátnője.

A Cry Me a River nem csupán a szövege miatt maradt emlékezetes, hanem a hangszerelése okán is, hiszen ez volt Timberlake első közös munkája a legendás Timbalandel, akivel ezután jópár nagysikerű nótát írtak együtt.

Avril Lavigne – Complicated

Avril Lavigne 16 évesen otthagyta az iskolát, New Yorkba költözött, és olyan zenei veteránokkal kezdett el dolgozni, akik megpróbálták őt a country irányába terelgetni. Mégis csak idő kérdése volt, hogy az elégedetlensége azzal, hogy képtelen volt megtalálni az egyedi hangzását, Los Angelesbe és a Matrix néven ismert írócsoporthoz vezesse.

Az ő irányításuk alatt Lavigne megírta a Complicated című dalt, amiről a kiadója állítólag azonnal tudta, hogy sláger lesz. Lényegében ezzel a dallal jött létre a Lavigne-punk, a dühös, kissé depressziós deszkás-lány misztikuma.

Lavigne a megjelenés után egy időre a rivaldafényben találta magát, és a dal több Billboard-listán is helyet kapott – konkrétan 16 héten keresztül az Adult Top 40-es listán, nyolc héten keresztül pedig a Mainstream Top 40-es listán is az első helyen végzett.

Forrás: Yardbarker, Grunge

A figyelmetekbe ajánljuk