LSD-t kért a halálos ágyán a 20. század egyik legnagyobb írója
A halálos ágyán már beszélni sem tudott, ezért egy papírlapra írta fel utolsó különös kívánságát: 100 mikrogramm LSD-t szeretett volna kapni. A döntés mögött nem pillanatnyi kétségbeesés állt, hanem egy egész életen át formálódó elképzelés arról, hogyan lehet tudatosan szembenézni a halállal.
Az író nem más volt, mint Aldous Huxley, a Szép új világ szerzője, aki egész pályáján az emberi tudat határait kutatta. A pszichedelikus szereket nem puszta szórakozásnak tekintette: úgy vélte, megfelelő körülmények között megváltoztathatják az érzékelést, és akár a halál elfogadásában is segíthetnek.
Ma az LSD-t leginkább a hatvanas évek ellenkultúrájával azonosítjuk, pedig a szer iránt már korábban komoly tudományos és spirituális érdeklődés mutatkozott. Egyes pszichiáterek azt vizsgálták, enyhítheti-e a haldoklók szorongását, mások pedig a tudat mélyebb rétegeinek feltárását remélték tőle.
Ahogy a SevenPonds is említi, Huxley már az 1954-ben megjelent Az érzékelés kapui című esszéjében beszámolt meszkalinnal szerzett tapasztalatairól. A tudatmódosító szereket olyan eszközöknek tekintette, amelyek szerinte új nézőpontot adhatnak az emberi létről, az érzékelésről és végső soron a halálról is. 1963-ban az író végstádiumú gégerákban szenvedett. Beszélni ekkor már nem tudott, ezért egy papírra írta feleségének, Laurának:
Laura előtte Sidney Cohen pszichiáterrel egyeztetett, aki már alkalmazott LSD-t haldokló betegeknél. Elmondása szerint az egyik esetben a szer segített a betegnek megbékélni a közelgő halállal. Laura végül beadta férjének az injekciót, majd végig mellette maradt. Folyamatosan nyugtatta, és arra biztatta, hogy tudatosan engedje el az életet. Később úgy emlékezett, Huxley békésen, fájdalom és küzdelem nélkül halt meg.
Ez a döntés nem hirtelen ötlet volt. Huxley utolsó regénye, az 1962-ben megjelent Sziget egy olyan utópisztikus társadalmat ábrázol, amelyben az emberek az élet mellett a halálra is tudatosan készülnek. Alan Watts filozófus szerint a könyv inkább társadalmi tervrajz volt regény formájában, Huxley pedig saját halálával is ezt a szemléletet követte.
Laura Huxley úgy vélte, a halál olyan kaland, amelyre érdemes felkészülni, Watts pedig egyenesen művészetnek nevezte a haldoklást. Az író utolsó kérése ezért jóval több volt egy különös gesztusnál: egész életművének egyik központi kérdésére adott személyes, végső választ.
Olvasd el ezt is!