5 meglepő tény az 1956-os forradalomról, amit az iskolában sem tanítottak

Az 1956-os forradalom egyik legismertebb dokumentuma az egyetemisták 16 pontos követeléslistája, amely többek között a szovjet csapatok kivonását, a szabad választásokat és a sajtószabadság biztosítását sürgette. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a követeléseknek több változata is létezett.

A változásokat sürgető diákszerveződés Szegeden indult meg, ahol október 16-án megalakult a kommunista párttól független Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ). Az egyetemisták október 20-án már politikai követeléseket is megfogalmaztak, amelyek más felsőoktatási intézmények hallgatóit is cselekvésre ösztönözték. A budapesti Műegyetemen október 22-én tartott nagygyűlésen eredetileg 25 pontos javaslatot vitattak meg, amelyből végül 16 pontos határozat született. A követelések szövege azonban a különböző egyetemi közösségekben és a sokszorosítás során is változott. Mécs Imre későbbi visszaemlékezése szerint például 14 és 16 pontos változatok egyaránt forgalomban voltak. A közös célok tehát már a forradalom kitörése előtt kirajzolódtak, de nem létezett egyetlen, mindenhol változatlan formában használt lista.

Bár október 23-át elsősorban a magyar szabadságért folytatott küzdelem kezdeteként tartjuk számon, a budapesti felvonulás eredeti céljai között a lengyel néppel való szolidaritás kifejezése is szerepelt. Lengyelországban 1956-ban szintén komoly politikai feszültségek alakultak ki. A júniusi poznańi munkásfelkelés, majd az októberi lengyel politikai változások Magyarországon is nagy figyelmet kaptak. A magyar egyetemisták különösen fontosnak tartották, hogy támogatásukról biztosítsák a nagyobb önállóságért küzdő lengyeleket.

Nem véletlenül választották a tüntetés egyik helyszínéül a Bem teret. Az ott álló Bem József-szobor a két nép történelmi kapcsolatát jelképezte, hiszen a lengyel származású tábornok az 1848–49-es magyar szabadságharcban is meghatározó szerepet játszott. A békésnek induló felvonuláshoz egyre többen csatlakoztak, és a lengyelek támogatása mellett hamarosan a magyarországi diktatúra felszámolása, a szovjet csapatok kivonása és a politikai szabadságjogok helyreállítása került a középpontba.

Október 23-án még korántsem volt biztos, hogy a budapesti egyetemisták egyáltalán megtarthatják a tervezett felvonulást. A Belügyminisztérium kezdetben nem engedélyezte a demonstrációt. A pártvezetés attól tartott, hogy a politikai követeléseket megfogalmazó tömeg megmozdulása könnyen ellenőrizhetetlenné válhat. A helyzet azonban néhány óra alatt megváltozott. A hatóságok végül visszavonták a tiltást, és délután hivatalosan is engedélyezték a felvonulást. A döntést a Műegyetem udvarán jelentették be a hallgatóknak.

A demonstráció így legálisan indulhatott el, a résztvevők pedig kezdetben fegyelmezetten, békésen vonultak az utcákon. A hatalom azonban ekkor már nem tudta megállítani az eseményeket. A tömeg létszáma folyamatosan növekedett, estére pedig a békés tiltakozásból forradalmi megmozdulás bontakozott ki.

Az 1956-os forradalom fegyveres összecsapásairól sokaknak a Magyar Rádió ostroma jut először eszébe. A forradalom első halálos sortüze azonban már korábban, október 23-án délután eldördült Debrecenben. A városban már délelőtt megkezdődtek a tüntetések. Az egyetemisták húszpontos követeléslistát állítottak össze, majd a belváros felé vonultak. A demonstrációhoz középiskolások, munkások és helyi lakosok is csatlakoztak. A Kossuth utcán a hatalom fegyveresei a békés tömegbe lőttek. Két ember, Gorzsás András és Ács Zoltán a helyszínen életét vesztette, egy harmadik áldozat, Ádám Mihály pedig később halt bele sérüléseibe. A debreceni tragédia órákkal megelőzte a budapesti rádiónál kirobbant fegyveres harcokat.

Az eset azért is jelentős, mert megcáfolja a későbbi pártállami propaganda egyik állítását, amely szerint a fegyveres erőszak a hatóságokat ért támadásokra adott válaszként kezdődött. Debrecenben ugyanis fegyvertelen tüntetők váltak a sortűz áldozataivá.

Az 1956-os forradalom egyik legismertebb képe a budapesti Sztálin-szobor ledöntéséhez kapcsolódik. A Dózsa György úton álló monumentális alkotás a kommunista diktatúra és a szovjet befolyás egyik leglátványosabb jelképe volt.

Október 23-án este hatalmas tömeg gyűlt össze a szobornál, hogy eltávolítsa azt. A tüntetők kötelekkel és más eszközökkel próbálták ledönteni a több méter magas bronzalakot, ami végül este fél tíz körül sikerült. A szobor azonban nem teljes egészében zuhant le a talapzatáról. A lábszárak és a hatalmas csizmák a helyükön maradtak, miközben a ledöntött alak többi részét a tüntetők elszállították. A talapzaton magukra maradt csizmák különös látványt nyújtottak, és hamarosan a diktatúra bukásának egyik legismertebb szimbólumává váltak. A ledöntött szobor maradványairól és a talapzaton álló csizmákról készült fényképek máig az 1956-os forradalom legemlékezetesebb dokumentumai közé tartoznak.

(Nyitókép, Belső kép 1., Belső kép 2., Belső kép 3., Belső kép 4., Belső kép 5., Belső kép 6., Belső kép 7., Belső kép 8.)