A Stonehenge-nél is idősebb építményeket találtak Szaúd-Arábiában

A Stonehenge-nél is idősebb építményeket találtak Szaúd-Arábiában

Egy frissen közölt tanulmány szerint a kőből épített formák 7 ezer évesek lehetnek, szerepük pedig egy ősi, szarvasmarhákhoz köthető kultuszhoz kapcsolódik.


A musztatilnek nevezett furcsa, szögletes struktúrák az Arábia-félsziget északnyugati, sivatagos területén találhatóak, melyekből eddig több mint ezret azonosítottak a tudósok. Bár megjelenésük változó, általában négyszögletesek, valamint két emelvényből állnak, melyeket két fal köt össze. Ez utóbbi is arra enged következtetni, hogy ezek az építmények szertartásos célokat szolgáltak – derül ki a Live Scinece beszámolójából.

A musztatilek nagyjából 2500 évvel lehetnek idősebbek a Stonehenge-nél, ezzel pedig a világ legkorábbi ismert, nagy méretű rituális emlékhelyeivé váltak – ezt erősítette meg a régészeti projekt igazgatóhelyettese, Melissa Kennedy is, aki szerint az építmények vártnál sokkal komplexebbek.

Bár a legtöbb struktúrát az évek során már megrongálták és kifosztották, 2019-ben felfedeztek egy teljesen érintetlen lelőhelyet, melynek belsejében szarvasmarha-csontokat, szarvakat, továbbá juhok, kecskék és gazellák maradványait is megtalálták. Szakértők szerint ezek áldozatok nyomai lehetnek, erre azonban csak következtetni lehet, hiszen a korszakban még nem használtak írást, ám a térségben található sziklarajzok is marhapásztorkodásra utalnak.

A Stongehenge-nél is idősebb építményekkel kapcsolatban a tudósok még nem válaszoltak minden kérdést: nem tudni például, hogy miért építettek őket tűzhányók oldalába, továbbá az sem tisztázott még, hogy egyes musztatilek miért díszesek, míg a többit gyakorlatilag elrejtették a falban.

A figyelmetekbe ajánljuk