A szakemberek felfedeztek Nyugat-Walesben egy területet, ahol a Stonehenge eredetileg állt, innen telepítették át jelenlegi helyére.


A kutatók nemrég egy tanulmányban közölték egy kőből készült kör felfedezését a Preseli-hegységben. A Waun Mawn nevet viselő kőkor a harmadik legnagyobb Nagy-Britanniában. Figyelemre méltó, mivel egy olyan kőbánya mellett található, ahonnan a Stonehenge kövei származnak. Innen szállították át a köveket 280 kilométeren keresztül jelenlegi helyükre.

A mintegy 5000 éves építmény múltjáról az utóbbi évtizedekben tudtunk meg többet, a Waun Mawnt 2010-ben ugyanis potenciális ásatási helyként jelölték meg, de felderítetlenül hagyták, mivel más helyszínek elsőbbséget élveztek. 2017-ben végül egy csapat a University College London Régészeti Intézetétől, Mike Pearson vezetésével úgy döntött, hogy alaposabban szemügyre veszi a helyszínt.

Az ásatás két kő felfedezését eredményezte. A későbbi, 2018-as ásatások eredményeként pedig további két követ fedeztek fel, ezen kívül hat kiürített aljzatot is találtak, amelyekből az álló monolitokat eltávolították. A csapat becslése szerint a helyszínen egykor 30-50 kő állhatott.

A Waun Mawn köveit Krisztus előtt 3600 és 3200 között emelhették, tehát néhány száz évvel a Stonehenge létrejötte előtt. A két kőkör átmérője ráadásul nagyon hasonló, és a kutatások szerint mindkét emlékmű a nyár közepén levő napforduló napfelkeltéjéhez igazodott szerkezetileg. Sőt, a Stonehenge kövei illeszkednek a Waun Mawnban talált üregekhez. A lyukban talált kőzetforgácsok továbbá megegyeztek a Stonehenge köveinek összetételével.

A felfedezés új dolgot árul el a Krisztus előtt 3000 évvel Preseli térségből elvándorló emberekről is. Azt tudjuk, hogy az emberek úgy eltűntek, mintha felszívódtak volna ebben az időszakban. A szakemberek szerint időszámításunk előtt 3000 körül egy migráció történhetett a régióban. A lakosok magukkal vitték köveiket, mint identitásuk jelképeit.

A kutatás illeszkedik a korábbi kutatásokhoz. A Stonehenge közelében eltemetett emberekről ugyanis kimutatták már, hogy hegységekben élhették le életük jelentős részét. Az eredmények továbbá elárulnak valamit az őskori emberek emlékművekhez fűződő viszonyáról is.

(Forrás: Gizmodo)

A figyelmetekbe ajánljuk