Nem sok kellett a balesethez.


Múlt hét pénteken bocsátották fel ismét SpaceX Crew Dragon nevet viselő űrhajóját, mely – négy űrhajóval a fedélzetén – szombaton érte el a Nemzetközi Űrállomást. Az út körülbelül egy napig tartott, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az űrhajót majdnem eltalálja egy űrszemét – írja a Live Science.

Az esemény a fellövés napján történt. Az asztronauták már pihenni készültek, amikor a földi irányítás 20 perccel a törmelék elhaladása előtt figyelmeztette őket. A legénység tagjai azonnal felöltöztek és bekötötték magukat.

Az űrszemét végül a vártnál messzebb haladt el, összetétele és az elhaladás távolsága egyelőre nem ismert.

Bolygónk környezetében egyre nagyobb gondot okoznak a már nem használt űreszközök. A szakértők úgy vélik, hogy a törmelékek meg fogják nehezíteni a még aktív műholdak, űrtávcsövek és egyéb űreszközök működését.

Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 05.18.


Kedd reggel Karinthy Frigyes gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy az élet egy nagy körforgás.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk