Egy ember sziluettje.

A NASA szerint beszélnünk kell arról, mi történik, ha találunk egy idegen életformát.


Egy új tudományos kommentárban – amelynek vezetője nem más, mint az űrügynökség vezető tudósa, James Green – a NASA kutatói kifejtik, miért van szükség a Földön kívüli életre utaló bizonyítékok jelentésének keretrendszerére – írja a Science Alert.

Reálisan a mi generációnk lehet az, amelyik felfedezi a Földön kívüli élet bizonyítékát. Ezzel a kiváltságos lehetőséggel felelősség is jár

– írja a csapat.

A kutatók úgy gondolják, hogy a földönkívüli élet felfedezése egy elhúzódó, fejlődő tudományos vizsgálati és felfedezési folyamat lesz – és minél hamarabb megérti ezt mindenki, annál jobb.

A történelem számos olyan állítást tartalmaz az élet észleléséről, amelyek később tévesnek vagy kétértelműnek bizonyultak, ha kizárólag binárisan tekintünk rájuk. Ha ehelyett az élet kutatását egy progresszív törekvésként fogalmazzuk meg, akkor közvetítjük a kontextuális vagy utaló, de nem végleges megfigyelések értékét, és hangsúlyozzuk, hogy a téves kezdések és zsákutcák az egészséges tudományos folyamat elvárt részei

– magyarázzák a kutatók.

Ez a fajta többszintű, minőségi értékelés annyira összetett, hogy az új felfedezések méréséhez és feltérképezéséhez egy fokozatos skálára van szükség. Ilyen például a technológiai készültségi szint (TRL) skála, amelyet maga a NASA is használ az űrrepülési eszközök fejlődésének nyomon követésére, egészen a koncepciótól a tényleges küldetésekben való megvalósításig.

Az élet asztrobiológiai észlelésével összefüggésben a NASA szerint használhatnánk egy analógot: egy úgynevezett "az élet észlelésének bizalmi szintje" (CoLD) skálát, amelynek legalacsonyabb szintjei a potenciális észlelések kezdeti azonosítására összpontosítanának, a magasabb szintek pedig a témával kapcsolatos specifikusabb és biztosabb méréseknek lennének fenntartva.

Egy ilyen árnyalt skála – amely a potenciális élet észlelését egy sor objektív, fokozatosan egyre szigorúbb mércével összevetve követi nyomon – segítene minden állítólagos információt egységes kontextusba helyezni, segítve a kutatóközösséget (és a munkájukat követő szélesebb közösséget) a tudósok által közölt új eredmények értelmezésében.

A legjobb gyakorlatok kidolgozása az életjelek kimutatásáról szóló kommunikációra azt szolgálhatja, hogy ésszerű elvárásokat támasszunk egy óriási kihívást jelentő vállalkozás korai szakaszában, értéket tulajdonítsunk az út során tett lépéseknek, és építsük a közbizalmat azáltal, hogy világossá tesszük, hogy a téves kezdések és zsákutcák a tudományos folyamat elvárt és potenciálisan produktív részei. Bármi legyen is a párbeszéd kimenetele, a lényeg, hogy megtörténjen... Ezáltal csak hatékonyabbá válhatunk a munkánk eredményeinek és a hozzájuk kapcsolódó csodáknak a kommunikálásában

– írják a kutatók.

A figyelmetekbe ajánljuk