Minden nap felkelünk, fogat mosunk, felöltözünk, reggelizünk. Mit árulnak el rólunk ezek a rutinok és honnan erednek?
A szokások vagy rutinok olyan, ismétlésen alapuló cselekedetek, viselkedéssorozatok, melyek segítenek bennünket a hétköznapokban. Rengeteg pszichológiai könyv témája foglalkozik manapság a rutinokkal, szokásokkal. A rutinok átváltoztatásával ugyanis teljesebb életet élhetünk a szakemberek szerint. De vajon mi a rutinok eredete?
A 20. század pszichológusai, mint B. F. Skinner, Clark Hull, John B. Watson és az ismertebb Ivan Pavlov a behaviorizmus tanával foglalkoztak, amely az emberi viselkedésre fekteti a hangsúlyt. Szerintük a szokások kondicionáláson alapuló válaszok. Kondicionálásnak nevezzük azt, amikor egy ingert automatikusan összekötünk egy cselekvéssel, ilyen lehet a fogkefe látványa is, amiről arra gondolunk, hogy fogat kellene mosni. Az ismétlődő cselekedetek ráadásul jutalmazással járnak a legtöbb esetben, ezért hajtjuk végre őket. A fogmosás például a fogak romlásától véd minket. Amennyiben a behaviorizmus szerint nézünk rá a rutinokra, érthetővé válhat, miért olyan nehéz megváltoztatni őket: nem könnyű kialakítani új kondicionálást, amihez jutalom társul.
A behaviorizmus óta az idegtudomány kimutatta, hogy mely agyi központok felelősek ezekért a viselkedésekért, például a dopaminrendszer összeköthető a jutalmazással. Ám azt is kimutatták, hogy az agy plasztikus, tehát rugalmas, tud változni. Ha az agy tud változni, az azt jelenti, hogy mi is képesek vagyunk rá.
A szokás kifejezés egyébként a filozófiából ered, pontosabban Arisztotelésztől. A görög filozófus a hexis és ethos szavakat használva írta le a szokásokat. Ma mindkét kifejezés szokást jelent, de kissé más a jelentésük, a hexis az állandó tulajdonságokra utal, ilyen az asztal sima felülete például. Arisztotelész szerint a hexis adja egy ember karakterét. Az ethos emellett értékekre utal, és segít kialakítani a hexist, tehát a karaktert.
A középkorban a hexis szó átalakult habitussá, és a keresztény karaktert jelképezte, tehát morális, Istennek tetsző szokásokra vonatkozott a kifejezés. A habitus olyan logikus döntéseket jelentett, amelyek az igazi hívőnek szabadságot hoznak.
Később, a felvilágosodás korában David Hume filozófus már úgy vélte, a szokás a „világegyetem cementje", amely képessé tesz minket arra, hogy emberként cselekedjünk. A nyelv, a zene, a kapcsolataink mind-mind szokásaink eredménye. A szokások tehát kulcsfontosságú eszközök, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy eligazodjunk a világban, és megértsük azokat az alapelveket, amelyek alapján a világ működik.
A szokások, rutinok meghatározzák azt, hogyan néz ki egy átlagos napunk, kihatnak kapcsolatainkra, formálják karakterünket. Kisebb-nagyobb erőfeszítéssel és rugalmassággal pedig csiszolhatjuk őket, változtathatunk rajtuk.
