arisztotelész és platón

Míg a legtöbben azt kérdezik: „mit tegyek?", amikor az etikáról gondolkodnak, sok filozófus úgy közelíti meg a kérdést, hogy „milyen embernek kellene lennem?". Ezek a gondolkodók gyakran az erényetika felé fordulnak a válaszokért. Arisztotelész pedig, – minden idők egyik legnagyobb hatású filozófusa – az erényetika átfogó rendszerét dolgozta ki, amelyből ma is tanulhatunk.


Mik azok az erények?

Arisztotelész az erényeket jellemvonásoknak és a cselekvésre való hajlamnak tekinti, illetve szerinte nincs semmi az emberi „természetben”, ami nem válhatna erénnyé és semmi nincs a természetben, ami ne lehetne az erény forrása Gyakorlással és erkölcsi példaképek másolásával sajátíthatjuk el, így sikerül az erényt magunkévá tenni. A mértékletesség gyakorlásával válunk mértékletesekké, a bátorság gyakorlásával bátrakká, és így tovább. Végül az erény szokássá válik.

Mik az arisztotelészi etikai erények?

  • Bátorság: A bátorság a középhatár a gyávaság és a vakmerőség között, középhatár a félelem és a biztonság érzése között.
  • Mértékletesség: A mértékletesség a gyönyörökkel szemben középhatár, az érzelmekre és a fájdalmakra vonatkozik, de valójában az előbbire korlátozódik. Fontos különválasztani a testi gyönyöröket az érzelmi gyönyöröktől, mert a középhatár nem azonos a két esetben.
  • Szemérmesség: A szemérmességet Arisztotelész inkább érzelemnek tekinti, mintsem alkatnak. Olyan valami, mint a veszélytől való félelem. A szemérmesség csak a fiatalkorúaknál erény az öregeknél nem. Egy rendes ember jelleméhez nem tartozhat szégyenérzet.
  • Nemes becsvágy: A nemes becsvágy olyan emberekben van meg, akik nagy dolgokra tartják magukat érdemesnek, és azokra valóban érdemesek is. A két szélsőség pedig: felfuvalkodott és a kishitű. Ezt az erényt, a nemes becsvágyat tartja Arisztotelész a többi erény koronájának. A büszke embertiszteletet parancsol, de a kitüntetéseknek csak módjával örvend, hiszen csupán azt kapta ami kijár neki.
  • Becsvágy: A becsvágyó ember magasabb fokon áll mint a kishitű. A becsvágyó ember törekvése arra irányul, hogy a kitüntetéssel és a meg nem becsüléssel szemben, helyes magatartást mutasson. A becsvágyó ember a kitüntetést keresi.
  • Szelídség: Centrum az indulatok tekintetében. Túlzásba menő formája a dühösség, hiányosságba menő formája a halvérűség. A szelíd szó olyan embert jelöl, akit nem nyugtalanít indulat, és akit nem szenvedély vezet, és csak addig tart haragot, amíg ezt az adott szituáció megkívánja.
  • Kedvesség: A házsártos és az összeférhetetlen origója. Mindig egyformán viszonyul ismerősökhöz és idegenekhez egyaránt, mindig azt fogadja illetve utasítja el, amit kell.
  • Igazmondás: A nagyzoló és a szerénykedő közötti állapot, azonban a két szélsőség közül inkább a nagyzoló a rosszabb. Az embernek mindig az igazat kell állítania magáról, sohasem túlozva vagy szerénykedve, mert aki az igazságot szereti, az akkor is igazat mond, amikor ez nem fontos.
  • Szellemesség: A szellemesség a bohóckodó és a rideg stílus közé sorolható. A szellemes ember jellemzője a tapintatosság is, mindig csak olyasmit beszél, illetve hallgat meg, ami tisztességes. Azonban nem minden embernek ugyanaz a tisztességes és a kedves.
  • Igazságosság: A korabeli görög társadalmi életben a kodifikált jog szerepe - összevetve a római társadalommal - minimális volt, a jogszerű ügyletek és viselkedés garanciája az erkölcs volt, mégpedig az igazságosság. Az igazságosság a törvényeknek való engedelmességet jelentette. Az igazságosság szó eredeti jelentése: „aki figyelembe veszi a szokást és a szabályt”. Arisztotelész az ilyen embereket nevezi igazságosnak, amelynek alapján az emberek, helyes cselekedeteket hajtanak végre.
  • Nemes lelkű adakozás: Ez az erény az anyagi javak terén levő középhatár. A nemes lelkű adakozó annyit ad amennyit, akinek és amikor kell, fontos hogy megkülönböztessük a tékozló embertől, aki ha kell, ha nem adakozik. A rendes emberek szívesen teszik, akinek azonban az adakozás kellemetlen érzést okoz, az nem nevezhető nemes lelkű adakozónak.
  • Áldozatkészség: Azok a pénzáldozatok, amelyeket, a köztiszteletet érdemlő szolgáltatásokra ajánlunk, mint az építkezések és az istenekkel kapcsolatos költségek, vallásos szertartások. Ennek is van túlzása: a pöffeszkedés, amikor az ember kis költséget igénylő dolgokra is sokat ad. A másik túlzás a szűkkeblűség, az ilyen ember mindig tétováz, hogyan kerül neki valami kevesebbe.

Arisztotelész az etikát inkább művészetnek, mint tudománynak tekinti, és magyarázatai szándékosan nem tartalmaznak konkrétumokat. Erkölcsi fejlődésünk részeként meg kell tanulnunk, hogy mi a helyes megközelítés egy adott helyzetben.

(BigThink)

A figyelmetekbe ajánljuk