Látványos újításokkal várja a pácienseket a Dr. Rose Magánkórház (x)

Látványos újításokkal várja a pácienseket a Dr. Rose Magánkórház (x)

Bemutatták a budapesti Dr. Rose Magánkórház legújabb fejlesztéseit, amely elsősorban a kórház tereinek megújulását és orvos-technológiai fejlesztéseket jelenti, illetve a COVID-járvány alatti biztonságos ellátást és új arculati és kommunikációs elemeket.


Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy évente csaknem 50 ezer páciens gyógyul a Széchenyi Lánchídra és a Budai Várra tökéletes kilátást nyújtó intézményben, egyre modernebb körülmények között. A koronavírus-járvány hatására dinamikusan növekedett a kereslet a magánegészségügyben.

A Dr. Rose Magánkórházban a két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom és az előzetes adatok szerint 2021-ben közel 50 ezer ügyfelet fognak ellátni. A 2018-tól új tulajdonosok által működtetett intézmény tevékenységét az elmúlt 3 évben az új vezetés alaposan átvilágította, megerősítette a menedzsmentet, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően még stabilabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú ellátást nyújt.

A magánegészségügy iránti növekvő érdeklődéssel párhuzamosan jelentős beruházásokat valósított meg a magánkórház: több területen, összesen 600 millió forintos fejlesztés zárult le az elmúlt hetekben. Megújult a képalkotó diagnosztikai háttér, a 3 műtő és a szülészeti részleg, fejlesztették a minimál invazív laparoszkópos műtétek eszközparkját, az endoszkópos laboratóriumot, a fül-orr-gégészeti és szemészeti rendelőket, az informatikai környezetet, valamint jelentős beruházásokat valósítottak meg a koronavírus-járvány miatti fokozott sterilitás folyamatos fenntartása érdekében

– fejtette ki Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház járóbeteg-ellátásának vezető orvosa.

Dr. Papik Kornél pedig hozzátette, hogy a megújulás része a márkaépítés is. A 2010 óta önálló márkaként működő, de a magánkórházhoz tartozó Budapest Plasztikai Intézet márka átalakult és október elejétől integrálódott a Dr. Rose Magánkórházba. Legfőképp azért, mert a plasztikai sebészeti és orvos-esztétikai ellátás még népszerűbb a Dr. Rose Magánkórház ügyfeleinél, mint korábban.

A Budapest Plasztikai Intézet színeiben az elmúlt 11 évben több mint 11.000 plasztikai műtétet végeztek, a jövőben, a Dr. Rose Magánkórház Plasztikai Sebészeti részlegeként havi 120-140 plasztikai műtétet terveznek.

Dr. habil Lelbach Ádám, a magánkórház vezető belgyógyásza, a V.I.P. Részleg vezetője szerint az ügyfelek 2007 óta elsősorban azért választják az intézményt, mert egyedi ügyfélélményt tudnak biztosítani pácienseiknek. A kiváló szakmai háttér és megnyugtató környezet mellett kiemelt törődéssel várnak mindenkit, ami nem ér véget az ellátás lezárultával, a gondos utókezelésnek köszönhetően.

Dr. Rose Magánkórház közel 150 orvossal, több mint 40 szakrendeléssel, 3 tökéletesen felszerelt műtővel, 25 ágyas fekvőbeteg részleggel, prémium környezetben várja pácienseit.

És, hogy mit takar pontosan a 600 millió forint értékű beruházás?

  • Átépítették és bővítették kórházat: új várók, 5 új rendelő és a fekvőbeteg részlegen 5 új betegágy került kialakításra.
  • Átépítették radiológiai részleget is, lecserélték a berendezéseket a legkorszerűbb digitális röntgenrendszerre.
  • A hagyományos képalkotó diagnosztikai eljárásokon túl a legmodernebb (tomoszintézisre és sztereotaxiás mintavételre is alkalmas) mammográf is található az intézményben, amely teljes körűen segíti a diagnosztikát.
  • Teljes körű képalkotó diagnosztikai szolgáltatást nyújt az intézmény: a Dr. Rose Magánkórház cégcsoportjába tartozó Pozitron Diagnosztika Központban elérhető a legmodernebb CT, MR, Cardio-CT és PET/CT diagnosztika is.
  • A szülészeti részleg új, felső kategóriás ultrahang készüléket és az újszülött ellátást még biztonságosabbá tevő, inkubátorral egybeépített komplex berendezést vásárolt.
  • A műtőket megújították: új plazmasterilizálót, laparoszkópos eszközparkot, altatógépet, műtőasztalt, műtőlámpákat szereztek be.
  • A járóbeteg-ellátásban a fül-orr-gégészeti és a szemészeti rendelők berendezéseit cserélték és bővítették a mai technológiai elvárásoknak megfelelően.
  • Átadták az új endoszkópos laborjukat.
  • Bővítik és korszerűsítik az informatikai eszközparkokat az általuk használt medikai és üzleti szoftverek fejlesztése mellett.
  • COVID-19 elleni fokozott sterilitás érdekében beszereztek egy plazmasterilizáló készüléket és a védekezés céljából egy professzionális UVC fertőtlenítő berendezést is, amellyel a műtők mellett a közös tereket és szobákat is rendszeresen fertőtlenítik.
  • Folyamatos képzésekkel igyekeznek orvosaik és szakdolgozóik szakmai tudását növelni.

A figyelmetekbe ajánljuk