asztronauta az űrben

Készülőben az első űrvalóságshow

Amúgy is unja már mindenki a sokadik valóságshow-t a tévében.


Bátran nevezhető katasztrofálisnak a 2020-as év. Ezt kihasználva a cégek tervek tucatjait mutatják be, amivel elrepítenék a civil lakosságot a Földről. Elon Musk egymillió embert küldene a Marsra, mások űrszállodát nyitnának, most pedig kiderült, hogy egy űrvalóságshow készülőben van.

Az amerikai Space Hero médiavállalat leforgatná az első valóságshow-t, amit a Földön kívül vennének fel. Természetesen rögtön a SpaceX is rákapott az ötletre, az űrhajót ők biztosítanák. A Crew Dragon űrhajóval juttatnák fel a verseny győztesét, akit a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) küldenének.

Az Űrhős névre keresztelt műsorban egy nemzetközi versenyen mérettetnék meg a jelentkezőket. A világ minden tájáról összeválogatott csapat egy fárasztó kiképzésen venne részt, az adás pedig egy élőben közvetített epizódban tetőzne, melyben a nézők döntenének, ki menjen az űrbe.

Marty Pompadur, a Space Hero elnöke szerint a műsor újabb kapukat nyithat meg a civilek űrutazáásban. Szeretné, ha idővel nem csak a milliárdosok és az asztronauták kiváltsága lenne az űr. A médiavállalat már le is szerződött az Axiommal is, ami egy kifejezetten űrturizmusra specializálódott cég. A tervek szerint már 2023-ban felküldenék az Űrhős győztesét, aki 10 napot tölthet majd a Nemzetközi Űrállomáson, és a nézők a felszállástól a leszállás pillanatáig minden lépését nyomon követhetik majd.

(Deadline)

A figyelmetekbe ajánljuk