Nem véletlenül tartanak ott, ahol.


Az amerikaiak naponta mintegy 11 millió találkozón vesznek részt. Mégis a legtöbb vezető úgy találja, hogy a meetingek többsége nem eredményes – ez derült ki a Harvard Business Review 2017-es felméréséből, melyben 200 vezető vett részt.

Amikor a találkozók rosszul sikerülnek, általában a hanyag napirend, a szervezetlenség és a túl sok résztvevő az ok, az alapvető strukturális hibák mellett. Ugyan a koronavírus miatt a cégek többsége átállt az online meetingekre, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy kevesebb odafigyelést igényelne akár a vezetőktől, akár az alkalmazottaktól.

A Business Insider összegyűjtötte az óriásvállalatok vezetőinek praktikáit. hogy mivel teszik produktívabbá a találkozókat.

Nike – Mark Parker

Mark Parker

MR Magazine

A Nike korábbi vezérigazgatója minden ülésre egy notesszel a kezébe járt be, ami tele volt az új termékek vázlataival. 2009-ben a kerékpáros, Lance Armstrong üzleti találkozón volt Parkerrel, aki egész idő alatt a noteszébe firkálgatott. Amikor Armstrong megkérdezte, hogy mit rajzol, Parker megfordította a füzetet, és egy tökéletesen megtervezett cipőt mutatott.

A volt Nike-vezért elmondása szerint a firkálás segítette rendszerezni az ötleteit, illetve egyensúlyban tartotta az üzleti élet és a dizájn között. Arra viszont mérget vehetünk, hogy partnereire 100%-ban odafigyelt.

Apple –  Steve Jobs

Steve Jobs telefonnal

Steve Jobs

Wikimedia

Az Apple elhunyt vezérigazgatója elérte, hogy a cége a világ egyik legértékesebb vállalatává váljon, és letisztult, könnyen kezelhető, fogyasztóbarát termékeket állított elő.

Hasonló minimalizmussal vezette az üléseket is. Utálta, amikor túl sokan voltak, mert Jobs szerint egy sikeres értekezlet az egyszerűségben rejlik, és ezt a túl sok, egyszerre ragyogó elme csak hátráltatja. Ezért igyekezett minél szűkebb körű találkozókat tartani.

Tesla –  Elon Musk

Elon Musk

Elon Musk

Wikimedia

A Tesla-vezérnek hihetetlenül magas elvárásai vannak. Híres arról, hogy kirúgja az alkalmazottakat, ha csúsznak a határidővel.

A Jalopnik által megszerzett e-mailben, amit Musk az egész cégnek kiküldött, ezt írta a találkozókról:

„Kérjük, vegye ki az összes nagy értekezletet, hacsak nem biztos abban, hogy mindenki számára értéket fog nyújtani, ebben az esetben tartsa meg, de nagyon röviden. Ne tartson gyakori találkozókat sem, hacsak nem rendkívül sürgős. (...) Sétáljon ki az értekezletről, vagy rakja le egy telefont, amint nyilvánvaló, hogy annak nincs hozzáadott értéke. Nem probléma, ha le kell lépni, az már igen, ha valaki ott marad és pazarolják az idejét."

Elég határozott.

Amazon – Jeff Bezos

Jeff Bezos \u00fcl

Jeff Bezos

Wikimedia

Az Amazonnál biztosan nem csupa bólogatásból áll egy meeting. Jeff Bezos híresen gyűlöli a társadalmi kohéziót, ami arra sarkallja az embereket, hogy pusztán a konfliktusok elkerülése érdekében alakuljon ki konszenzus. A kompromisszumok iránti ellenszenvét megerősíti az Amazon egyik vezetői elve, miszerint:

A vezetők kötelesek tisztelettel megtámadni a döntéseket, ha nem értenek egyet, még akkor is, ha ez kényelmetlen vagy kimerítő. A vezetőknek legyen meggyőződése és legyenek szívósak.. Ne tegyenek kompromisszumos javaslatot a társadalmi kohézió érdekében. Miután megszületett a döntés, teljes mértékben elkötelezik magukat mellette.

Google –  Larry Page

Larry Page

Getty

Page 2011-2015-ig volt a Google első embere. Szinte elsőként küldte ki az egész cégnek az e-mailt, aminek a tárgya az értekezletek hatékony lebonyolítása volt. Az egyik javaslata, hogy minden találkozóra kijelöl egy döntéshozót, aki felel a végső döntésekért. De ami még ennél is fontosabb, Page rámutatott, lehet, hogy egyáltalán nincs szükség a tárgyalások megtartására.

„ Soha egyetlen döntés sem várhat meg egy találkozót"

– olvasható az e-mailben.

„ Ha egy megbeszélésnek feltétlenül meg kell történnie a döntés meghozatala előtt, akkor azt a lehető leghamarabb meg kell tartani."

Yahoo –  Marissa Mayer

Marissa Mayer

Marissa Mayer

Wikimedia

A Yahoo 2012 és 2017 közötti főnöke se a konfliktuskerüléséről volt híres. A hozzá érkezők ötleteit állandó keresztkérdésekkel bombázta, igyekezett elbizonyítani őket, és tudni akarta, hogy képesek- e alátámasztani az érveiket a partnerek.
  • Hogyan kutatták?
  • Mi volt a kutatás módszertana?
  • Hogyan támasztotta ezt alá?

Ezt a stratégiát Mayer a Yahoo rendbe rakása miatt alkalmazta, ezzel is igyekezett életet lehelni a vállalatba.

General Motors –  Alfred Sloan

General Motors vez\u00e9re

Alfred Sloan

Wikimedia

Alfred Sloan az 1920-as évektől az 50-es évekig vezette a céget. Ez idő alatt a General Motors a világ legnagyobb vállalatává vált: az 50-es években a General birtokolta az amerikai autópiac 46%-át és több mint 600 000 embert foglalkoztatott.

Sloan nevéhez fűződik a modern vállalati struktúra feltalálása is.

A megbeszélések alatt egyszerűen közölte a terveket, célokat, meghallgatta az emberek mondanivalóját, majd távozott. Később pedig Sloan utólagos emlékeztetőt küldött minden részvevőnek egy cselekvési tervvel.

Peter Drucker vezetői tanácsadó így irt róla:

[Sloan] azonnal írt egy rövid feljegyzést az ülés összes résztvevőjének címezve. Ebben a feljegyzésben összefoglalta a megbeszélést és annak következtetéseit, és megfogalmazta az ülésen meghatározott munkafeladatokat (ideértve az újabb értekezlet megtartását a témában vagy egy kérdés tanulmányozására vonatkozó döntést). Meghatározta a határidőt és az ügyvezetőt, aki felelősséggel tartozik a megbízásért.

Drucker szerint az ehhez hasonló lépések tették a 20. század domináns vállalatává a céget.

Friss

Christie's

Akár a te nappaliba is kerülhet Stan, az óriási T-rex

Stannak tartalmas élete van, túlélt ugyanis szinte mindent, sőt még arról is gondoskodott, hogy évmilliókkal később is egyben maradjon, hogy aztán horribilis összegért eladják őt.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk