pedro pascal

A filmes meta módon arról csinál filmet, hogy milyen nehéz a koronavírus-járvány idején filmet csinálni.


Szép lassan elindulunk kifele a koronavírus-járványból az oltások megérkezésének hála, remélhetőleg hamar eljön az idő, amikor már múltidőben beszélhetünk az elmúlt egy év történéseiről. Ugyanakkor sok film és sorozat még csak most fogja tudni csak feldolgozni a témát, hisz a járvány miatt nem igazán lehetett csak úgy forgatni sem.

Kérdés, hogy ha már végre túl leszünk ezen az egészen, akarunk még filmekben és sorozatokan maszkos embereket látni, meg a koronavírusos sztorikat nézni, vagy inkább csak szabadulnánk az egésztől és vissza se akarunk tekinteni rá még nosztalgiából sem.

Nos, erre a kérdésre az egyik választ A 40 éves szűz és a Felkoppintva rendezőjének, Judd Apatow-nak az új filmje adja meg, aminek most lett meg a szereposztása. A Netflixre készülő The Bubble egy rakás szállodában ragadt színészről szóló komédia lesz, akik megpróbálnak filmet csinálni, megküzdve a járvány kihívásaival.

A szereposztása pedig egészen erős. Láthatjuk majd a filmben Pedro Pascalt, aki a Wonder Woman 1948 főgonoszaként már megcsillogtatta komikusi vénáját, Karen Gillant, aki a Marvel-filmek Nebulája, a Saturday Night Live legendáját, Fred Armisent, a Borat 2 meglepetéssztárját, a bolgár Maria Bakalovát, David Duchovnyt, a Haláli hullák hajnalának morcos lakótársát alakító Peter Serafinowicz-t, továbbá a Key & Peele duó egyik felét, Keegan Michael-Key-t. Na meg persze Apatow feleségét, Leslie Mannt és lányát Iris Apatow-t, akik rendszeresen benne szoktak lenni a rendező filmjeiben.

(Forrás: The A.V. Club)


A figyelmetekbe ajánljuk