Miket álmodunk a karácsonyi ünnepek kapcsán?
Benjamin Muntz/Unsplash

Miket álmodunk a karácsonyi ünnepek kapcsán?

Az utóbbi időben jelentek meg írások karanténnal kapcsolatos álmokról, valamint koronavírusos betegek álmairól is. Ám mi van azokkal az álmokkal, amelyek a karácsonyhoz kötődnek?

Létezik egy óriási adatbázis, amelyben különböző álomtartalmakkal kapcsolatos kutatásokat találhatunk. A honlapon a konkrét álmokat is kedvünkre olvasgathatjuk. Kelly Bulkeley PhD kutató ebből az adatbázisból kereste ki, majd ez alapján mutatta be a karácsonnyal kapcsolatos álmaink tartalmát. Melyek ezek?


Az egyik ilyen ünnepi tartalom a szép időkre való visszaemlékezés, amelynek központi élményei lehetnek összetartozás, kreativitás, játékosság. Az összetartozásról szól például a következő álom:

„Álmomban otthon voltam. Karácsonyi szünet volt, a bátyám, a szobatársam és én egy repülőgéppel utaztunk haza. Amikor odaértünk, visszamentem a régi középiskolámba, és ott újra találkoztam a barátaimmal."

A másik ilyen álomtartalom az apró szerencsétlenségek, az ünnep szervezésekor ugyanis sok minden elromolhat. Egy hétköznapinak tűnő álomban ez így jelenik meg:

„A férjem be akar kapcsolni egy sor karácsonyi fényt, amelyekben rövidzárlat van, vagy a falban van rövidzárlat. A fények emiatt újra és újra kialszanak. Azt javaslom, próbáljon ki egy másik csatlakozót."

Egy harmadik fajta álom a mélyebb félelmeket tartalmazó rémálom:

„Körülbelül 5 éves voltam, és karácsony volt. Feküdtem az ágyban, a felső ágyban, és amikor átnéztem a hálószoba ajtaján, ott állt egy csontváz, rajta egy piros Mikulás sapka, és a válla fölött volt egy táska. Olyan volt, mintha ajándékokkal lenne tele. "

Karácsonykor emellett gyakran álmodunk olyan emberekkel, akiket elveszítettünk. Régen valószínűleg együtt ünnepeltünk velük, ilyenkor felerősödik a hiányuk. Erről szól a következő álom is:

„Azt álmodtam, hogy édesanyámmal (aki elhunyt) kimentünk az üzletekbe, hogy vásároljunk karácsonyra. Nem akartam felébredni, mert tudtam, ha megtenném, akkor ő újra eltűnik."

Noha ezek a tartalmak egy keresztény amerikai mintából származnak, összességében elmondhatjuk, hogy az ünnep kapcsán örömteli, de frusztrációval terhelt, szorongató álmaink is lehetnek.

Forrás: psychologytoday.com


A figyelmetekbe ajánljuk