Az identitásunk éntudatosságból és emlékekből épül fel, de vajon létezik olyan, hogy én? Pszichológusok és filozófusok évek óta próbálnak válaszolni erre. Egy pszichobiológiai kutatás feltárta, hogy van egy részünk, amely az évek múltával is változatlan marad.
A kutatás vezető kutatója, Miguel Rubianes azt nyilatkozta, kutatásukban arra akartak válaszolni, hogy életünk során végig ugyanaz a személy maradunk, vagy sem. Létezik ugyanis egy én-kontinuitás, egy folyamatosság az én-élményben. Akárhányszor azt mondjuk, hogy „én", tapasztalatok sokaságára gondolunk, amelyek összekötik a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli énjeinket. Amikor egy tapasztalat, például egy hozzátartozó elvesztése megváltoztat minket, vajon ugyanaz a személy vagyunk mint azelőtt?
Rubianes és munkatársai ennek felderítésére egy arcfelismerő feladatot alkalmaztak. A spanyol kutatásban résztvevő egyének a saját arcukról nézegettek fényképeket különböző életkorokban. Az önreferencia-effektus (self-reference effect) hatására ezáltal könnyen idéztek fel személyes információkat. Az én-élmény elkülönítéséhez az alanyoknak a tudósok családtagok, valamint ismeretlenek képeit is kivetítették. Mindeközben az agyi aktivitást EEG-vel (elektroenkefalográfia,egy mérőeszköz, amely az idegsejtek elektromos aktivitását méri) vizsgálták meg.
A kutatás arra mutatott rá, hogy van egy én-élményünk, amely nem változik, viszont időről-időre frissíti magát. Az agyunk érzékeny arra, amikor minket kell másoktól megkülönböztetni, a saját arcunknak specifikus értéket tulajdonít. Egyes agyi markerek a változásra is érzékenyek, ám arcunk idősödése ellenére kitüntetett jelentőséggel bír. Noha kis mintán végezték a vizsgálatot, rávilágít arra, hogy a folyamatos változás ellenére van egy stabil énünk.
Forrás: sciencedirect.com
