Ez a könnyed pite cukkinivel készül.


Ebben a pitében a krémesre sült hozzávalók adják az alapot, ettől lesz igazán ízletes. A francia sós pitében, vagyis a quiche-ben még találhatunk sós tésztát, ehhez azonban csak zöldségeket és tojást használunk fel.

Hozzávalók (10 adaghoz)

  • 50 gramm vaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 5 darab gomba (csiperke)
  • 2 darab cukkini
  • 1 doboz kukorica
  • 4 darab tojás
  • 1 teáskanál bazsalikom (őrölt)
  • 1 teáskanál oregánó (őrölt)
  • fél teáskanál só
  • 200 gramm reszelt sajt (mozzarella és gouda)

Elkészítés

A pite elkészítése körülbelül egy órát vesz igénybe.

Először vágjuk apróra a hagymát, majd a gombát szeletekre, a cukkinit pedig egészen vékony karikákra. Ezt követően reszeljük le a kétféle sajtot.

Egy nagyobb serpenyőben ezután olvasszuk és melegítsük fel a vajat. Tegyük rá a hagymát, a gombát és a cukkiniszeleteket.

Akkor jó, ha hagyjuk, hogy megpárolódjanak a zöldségek és a felesleges nedvesség is elpárologjon. Tegyük rá a lecsepegtetett kukoricakonzervet is, majd pár perc után vegyük le a tűzről. Hagyjuk őket kihűlni.

Megvan a zöldséges alap, most melegítsük elő a sütőt 190 fokra.

Ezután egy tálban verjük fel villával a tojásokat, majd adjuk hozzájuk a reszelt sajtot, a bazsalikomot, az oregánót és a sót.

Vékonyan vajazzunk ki egy 22 centiméteres piteformát , öntsük bele a tojásos-zöldséges keveréket. Rendezgessük el a tetején a cukkinikarikákat, hogy szépen mutassanak.

Végül szórjunk rájuk ízlés szerint reszelt sajtot, ezt követően takarjuk le fóliával és süssük 20 percig. Ha megsült, vegyük le a fóliát, süssük még 10-15 percig, amíg a teteje kicsit megpirul. Mielőtt szeletelnénk, hagyjuk kicsit hűlni a pitét.

(Forrás: Só Bors)


A figyelmetekbe ajánljuk