Trokán Nóra a Balatonnál egy papírcsónakkal a kezében

Színházban játszik, filmben szerepel, fotóz – éli a sikeres emberek nyüzsgő életét –, majd kilép a reflektorfényből, hogy lovakat tanítson, és ő is tanuljon tőlük valamit. Trokán Nóra sosem akart beállni a sorba: éppúgy képes nemet mondani a visszautasíthatatlannak tűnő lehetőségekre, ahogy igennel felelni kisebb szerepekre, ha épp ezt érzi helyes döntésnek.


Szöveg: Veiszer Alinda

Ha jól olvastam, arról írtad a diplomamunkádat, hogy mi a jobb egy színésznek: társulatban létezni vagy függetlenként kalandozni. Mi volt akkor a válaszod erre a kérdésre?

Nem az, mint ami most lenne.

Épp erre vagyok kíváncsi, mit gondolsz ma másként.

Abban az írásban a görög és a magyar színházi rendszeren keresztül közelítettem meg ezt a kérdést. Amiben egyetértek az akkori önmagammal, az, hogy szerintem színészként iszonyatosan fárasztó egy olyan rendszerben dolgozni, ahol két hónapon keresztül minden este ugyanazt a szerepet kell eljátszani, ezzel szemben sokkal jobb a társulati lét, ahol az ember egy repertoárt játszik, estéről estére mást. Amit viszont ma már máshogy gondolok, hogy a szabadúszásnál jobb volna a társulathoz tartozás. Akkor azt gondoltam, hogy színházhoz kell kerülnie egy színésznek, minél többet játszani, minél többféle műfajban dolgozni – és ez szerencsére megadatott nekem, nagyon jó környezetben, Kecskeméten. Ha visszagondolok erre a tíz évre, hihetetlenül színes és nagyon intenzív volt. Előfordult, hogy hat bemutatóm volt egy évben egymást követően, de egy idő után elkezdtem azt érezni, hogy egyszerűen nem lehet ennyit csinálni, nem tudom honnan elővarázsolni a kreativitást, a szenvedélyt és az akarást.

Belefásultál?

Burn out. Én azt mondtam akkor magamnak: nem akarok harmincévesen úgy bemenni a színházba, hogy „jaj, nem igaz, megint előadás van, semmi kedvem hozzá”. Azóta is szégyellem magam azért, ahogy a Meseautó próbáin viselkedtem: elvonultam, ültem egymagamban a büfében, nyomkodtam a telefonomat, nem volt kedvem játszani – szegény Benedek Miklós ennyit látott belőlem. Fáradt voltam és kiégett. Másoknak pedig úgy tűnhetett, hogy nagyképű vagyok, „mit nekem a főszerep”! Joggal akadtak ki rajtam, miközben én azt éreztem, hogy egyszerűen nem megy tovább. Úgy éltem akkoriban, hogy egyik nap bemutató, másnap olvasópróba, újra bemutató, majd újra olvasópróba. Verklivé vált.

Nem lehet azt mondani egy színházban az igazgatónak, hogy adjon kevesebb feladatot?

De, biztos lehet, csak azt éreztem, hogy ha ezt tenném, nem lennék elég hálás a lehetőségeimért. Nagy dolog az, ami nekem jutott Kecskeméten, dolgoztam levegővétel nélkül, és ami fontos: gyakoroltam. A főiskolán az ember nagyon sok lelki folyamaton megy keresztül, rengeteget tud meg magáról és nagyon sok elméleti kérdést is megtanul, amit aztán élesben kell kipróbálni. Nekem erre nyílt lehetőségem. Azt, hogy egy hatszáz fős nagyteremben hogyan kell megszólalni, hogy azt mindenki hallja is, értse is, csak így lehet megtapasztalni.

Trok\u00e1n N\u00f3ra a Balatonban egy l\u00f3 h\u00e1t\u00e1n

Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

Tulajdonképpen mi volt a döntésed?

Az, hogy fel akarok jönni Budapestre. Egyrészt azért, mert a fővárosban több lehetőség van, másrészt, mert környezetváltozásra volt szükségem. És éppen ez utóbbi, ami miatt kicsit mást gondolok ma már a társulati létről. Egy társulatban az ember kicsit olyanná válik, mint egy családban: mindenki ismer mindenkit, mindenkinek megvan a skatulyája. Egy idő után azt éreztem, hogy már nem tudok meglepni másokat, sőt az igényem is elmúlt, hogy meglepjek másokat. Belekényelmesedtem. Lehet, hogy nincs ez mindenkivel így – én lusta színész vagyok.

Lusta?

Igen. Nem rágom órákig otthon a példányt, nekem kellenek a próbák, különben magamtól simán belekényelmesedem helyzetekbe. Mindezt úgy, hogy tudom, milyen izgalommal töltött el például, amikor Gálffi Lászlóval dolgoztam együtt, újra pezsgést éreztem, amikor a lányát játszottam. Szintén hozzátartozik a történethez, hogy nem akartam benne ragadni egy társulatban pusztán azért, mert magas a presztízse, és onnan nem illik elszerződni. Úgyhogy el kellett hagynom a szülői házat, Kecskemétet. Nehéz volt, meg is ittam egy felest, mielőtt felmentem Cseke Péter igazgatóhoz, hogy elmondjam neki a döntésemet. Szabadnak lenni jó, de a döntések meghozatalának van terhe. Fennállhat a veszélye, hogy jobban kizsigereled magadat, mint ahogy társulati tagként kizsigereltek téged, mert félsz, hogy van-e holnap. És annak is, hogy ellustulsz. Hosszú idő volt, amíg az egyensúly beállt. Először is meg kellett tanulnom nemet mondani, amit társulati tagként soha nem is tehettem volna meg.

Mire hallgatsz, amikor döntesz? Írsz pro és kontra listákat, vagy csak a szíved diktál?

Belül érzem, hogy mit kell mondanom.

Úgy tudom, volt már nehéz döntéshelyzeted is, amikor nemcsak az volt a kérdés, hogy mi a szabadidő és mi a munka, hanem az, hogy az egyik legkomolyabb és legnépszerűbb művészszínház új produkciójába mész, vagy kipróbálod magad egy westernre hajazó amerikai filmben, kardozós-lovaglós amazonként.

Volt ilyen, igen.

Tízből kilencen a színházat választották volna szerintem.

Nagyon örültem a felkérésnek, de tényleg, aztán elkezdtem gondolkodni. Színészi értelemben nem lehet összehasonlítani a kettőt, egyértelmű, hogy a színház volt a nagyobb kihívás. De amikor erre gondoltam, összeszorult a gyomrom, és rájöttem, hogy nem a kihívás miatt, hanem azért, mert igazából a másikat szeretném választani. Ugyanakkor felmerült bennem az is, hogy mit fognak szólni a komoly színészek, a rendező, ha nemet mondok egy ekkora lehetőségre. És végül vállaltam, hogy a mostani énem filmezni akar, a színházból pedig kevesebbet kér.

Megbántad?

Nem. Viszont ebből megtanultam, hogy ha nemet mondok valamire, akkor csak őszintén. Nem köntörfalaztam, nem kamuztam, hogy „jaj, nem érek rá” és hasonlók, elmondtam, hogy mi van.

Trok\u00e1n N\u00f3ra a Balatonn\u00e1l egy aut\u00f3 mellett mik\u00f6zben sminkelik

Hamu és Gyémánt / Tokaji Balázs

Vajon hányszor lehet nemet mondani neves rendezőknek?

Talán egyszer.

Ez a nehéz benne, bizonyos szempontból járatlan út.

Igen, és nem valószínű, hogy ennek a filmnek, amelyet végül választottam, lesz olyan hozadéka, hogy aztán Martin Scorsesével fogok dolgozni – bár sosem lehet tudni, hogy mit hoz a sors.

Vele dolgoznál szívesen?

Elmondani sem tudom, hogy mennyire! Azt hallottam, most jött volna Magyarországra forgatni egy új filmet Leonardo DiCaprióval, de a háborús helyzet miatt végül nem jönnek.

És ha itt forgat, akkor te mit csinálsz?

Ezekben a nagyfilmekben vannak kicsi lehetőségek is. Biztos, hogy felhívtam volna az adott castingügynökséget, hogy nekem tényleg mindegy, hogy mit kell csinálni abban a filmben – ha kell, csak elsöprögetek a háttérben –, de muszáj benne lennem. Legyek negyvenhatodik pincérnő, mindegy, de látnom kell, hogyan dolgozik.

Le is szerződtél egy dán ügynökséggel – ezek szerint a távoli cél mégsem az, hogy elsöprögess a háttérben nagynevű rendezők filmjeiben.

Persze hogy nem. Ez egy nemzetközi ügynökség, tehát van tevékenységük Amerikában is, Európában is. Volt már jó pár castingom velük, többek közt egy angol sorozatba, illetve egy finn és egy olasz filmbe is – ki sem merem mondani, kinek a filmjébe, de csodálatos volt, hogy egyáltalán megcsinálhattam.

Kiről van szó?

Paolo Sorrentinóról. Ha csak elképzelem, hogy látta a castingra készített felvételemet, már boldog vagyok.

A legutóbbi filmjében egy szereplőn keresztül meg is mutatja, milyen nagy dolog az ő filmjébe castingolni, és azt is, hogy rengetegen akarnak vele dolgozni.

Így van! Nekem olaszul kellett beszélnem a jelenetben, orosz akcentussal. Felfoghatatlan volt, hogy az ő filmjével valahogy kapcsolatba kerültem. Sajnos nem jutottam tovább, de azért ez nem ugyanaz a játszótér, mint itthon. Amikor egy magyar film castingjára megyek, körülbelül tudom, hogy mely kollégáimmal fogok találkozni, akiket hasonló karakterekre szoktak megnézni. Ott van például Anna a nővérem, Pálmai Anna vagy épp Gryllus Dorka. Írunk is mindig egymásnak, hogy „voltál te is?” Tudunk egymásról. De amikor egy világhírű rendező filmjéről van szó, ott milliónyian akarnak a legjobbak lenni, és további milliónyian akarják a saját jelöltjeiket benyomni egy-egy szerepre. Miközben senkinek sincs fogalma róla, hogy te ki vagy. Nulláról kell dobbantani.

Jó pár éve kiírtad a Facebookra, hogy láttad A vadászat című dán filmet, és onnantól te dán színésznő szeretnél lenni. Ez a film nagyon súlyos társadalmi témát dolgoz fel: egy felnőttről szól, akit zaklatással vádol meg egy gyerek, és a néző tulajdonképpen végig nem tudja eldönteni, hogy ezt az embert most éppen a szemünk előtt hurcolják meg alaptalanul, vagy hazudik, és elkövette azt, amivel vádolják. Szeretnél ilyen erős üzeneteket tartalmazó filmekben forgatni?

Hogyne szeretnék, ahogy a benne szereplő Mads Mikkelsennel is a legnagyobb álmom együtt dolgozni. Egyébként az Esküvő után című dán film casting direktora az ügynököm volt, a főszereplője pedig Mikkelsen, aki szerintem csodálatos színész, elképesztő karizma. És hogy a kérdésedre is válaszoljak: nekem nagyon nagy vágyam, hogy játszhassak olyan összetett karaktereket, amilyenek például a dogmafilmekben szerepelnek.

Ezek rendszerint arról szólnak, hogy a látszattökéletesség mögött mennyi trauma van: gyermekbántalmazás, zaklatás, gyilkosságok, s A vadászatot is rendező Thomas Vinterberg az egyik legismertebb képviselője az irányzatnak.

Engem ezek a témák nagyon foglalkoztatnak, de épp a történetek bonyolultsága miatt szakmailag is rendkívül érdekesek a karakterek, igen széles skálát kell bejárniuk. Szerintem erre Magyarországon nem sok lehetősége nyílik egy színésznek. Kifejezetten kevés ilyen film és sorozat készül, s ha mégis igen, akkor valamiért sokan amatőrök mellett döntenek, akiket szerintem gyakran ledob a képernyő. És itt most kifejezetten nem a Külön falkára és Dietz Gusztávra gondolok, mert szerintem ő a kivétel. Csodálatos a jelenléte. A mondatai valódiak, igazak – egyszerűen telitalálat.

Az interjú folytatása és a fotósorozat megtalálható a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, ami elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.

Hamu \u00e9s Gy\u00e9m\u00e1nt magazin 2022/02. lapsz\u00e1m Hamu és Gyémánt

A figyelmetekbe ajánljuk