Elégedettség és jókedv a fedélzeten – interjú

Kettő már célba ért és egy éppen Tihanynál utazó csapatot sikerült elérnünk. Életképeket is kaptunk a fedélzetről.


Interjú a cél előtt 500 méterrel

500 méterre a céltól beszéltünk Piskóti Attilával a Mon Cherie hajóról, elégedett volt, hajójuk és csapatuk egyéni Kékszalag-rekordot döntött. Fotót is küldtek nekünk még az indulás előttről és a fedélzetről is.

Száguldás a célba

A Tóth Gábor által kormányzott, Nautic-osztályban szereplő Jégvirág is beért már a célba. Tóth szerint kifejezetten „trükkös futamuk” volt, mivel Kenesénél visszaestek, ezért egészen Keszthelyig üldözték a versenytársakat. Az éjszaka sem volt egyszerű, hiszen egészen napfelkeltééig rohamtempóban vitorláztak.

8 óra tájékán értek a célba, Tóth elmondása alapján az utolsó méterekig tartott a küzdelem, volt olyan hajó amely nagyjából 25 másodperccel előzte meg a riválisát, amely a kormányos szerint egészen elképesztő látványt nyújtott. A Jégvirág végül a harmadik helyet szerezte meg a kategóriájában.

A legjobb hangulatú csapat

Az eddigi interjúk során mindig megemlítettük, hogy az adott hajó legénységéből éppen kivel beszélünk, ám a yardstick 3/2-ben versenyző Sbleen 2 esetében ilyen információval nem tudunk szolgálni, hisz az egész csapat ott ült a telefon előtt. A társaság nagy valószínűséggel az egyik legjókedvűbb társaság az idei mezőnyben, másodpercenként röpködtek a jobbnál jobb viccek. A társaság az interjú pillanatában Tihany fele járt, elmondásuk szerint nagyon komoly tempóban haladtak, és elképesztő nagyon voltak a hullámok. Külön érdekesség, hogy Sbleen egy ponton olyan közel járt a déli parthoz, hogy egy kutya megugatta őket.

A jókedv mellett azonban a nehézségek sem kerülték el őket, saját elmondásuk szerint 6-szor kellett vitorlát cserélniük.

A legénység külön kiemelte, hogy ugyan szeles és kissé hideg az idő, de sokkal élvezetesebb így a verseny, mintha perzselne a nap.

A figyelmetekbe ajánljuk