Karácsonykor moziba kerül a Wonder Woman folytatása, és szokatlan módon egyből aznap debütál is az HBO Max streaming-szolgáltatáson. A koronavírus-járvány miatti precedens után pedig a stúdió most úgy döntött, hogy az összes 2021-as filmjével így tesz.


Ez egy gyökeres változás első fecskéje is lehet a filmiparban. A stúdió ragaszkodik hozzá, hogy ez csak a jövő évre szól, utána visszaáll a klasszikus modell, amiben egy film három hónapig csak moziban van, majd pedig utána érkezik meg az otthonokba is. Mint mondják, arra számítanak, hogy jövőre még a mozik nem fognak tudni teljes kapacitással működni, továbbá a nézők sem fognak nagy számban és elég gyorsan visszamerészkedni a filmszínházakba. Emellett pedig a járvány teljesen kiszámíthatatlanná is teszi továbbra is a dolgokat.

Éppen ezért úgy döntöttek, hogy egy évig lehetővé teszik az összes nagy filmjüknél, hogy az emberek választhassanak az otthonuk kényelme és a nagyvászon között. Ugyanakkor a döntés igencsak jelzi, mennyire prioritás a vállalatnak az idén indult Netflix-vetélytársuk, ezzel a döntéssel pedig fel is zárkózhatnak valamennyire legnagyobb ellenfelükhöz a piacon. Ha a Disney is átáll erre a modellre, ami ugyanazokkal a kihívásokkal néz szembe, mint a Warner, továbbá sikeresnek bizonyul a kísérlet, nehéz elképzelni, hogy ne állandósulna ez az új modell.

Ez a döntés a Warner teljes bemutatónaptárára vonatkozik. Vagyis a mozipremierrel egy napon fog debütálni a cég sreaming szolgáltatásán az új Mortal Kombat-film, a Tom és Jerry, a Godzilla vs. Kong, a Démonok közt-széria új része, az új Space Jam, James Gunn The Suicide Squadja, a részben nálunk forgott Dűne, az Elvis film és a Matrix 4 is többek között.

A gyakorlatban úgy fog ez kinézni, hogy a filmek bemutatónapjuk után egy hónapig elérhetőek lesznek az HBO Maxon is a mozik mellett, utána viszont lekerül a platformról további két hónapra, amikor csak filmszínházakban lesz látható a film. Ezután pedig majd megvásárolható lesz a különböző kölcsönzős oldalakról, arról viszont egyelőre nincs hír, hogy mikor kerülnek vissza a filmek majd a Warner streaming felületére.

(Forrás: Variety)

A figyelmetekbe ajánljuk