wonder woman
A rendező bizonytalankodása után a stúdió megerősítette, hogy természetesen vele képzelik el a trilógiája befejezőrészét is.


Patty Jenkins, a két élőszereplős Wonder Woman-film rendezője nemrég egy interjúban kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy fog-e csinálni harmadik részt, trilógiává bővítve a franchise-t. A rendezőnő érezhetően még mindig frusztrált volt a stúdió azon döntésével, hogy a filmjét, továbbá jövőre minden Warner-filmet egyszerre mutatják be moziban és rögtön az HBO Max streamingszolgáltatáson is. Mint mondta, ha nem kap garanciát a kizárólagos mozis bemutatóra, akkor ő nem kér belőle.

A Wonder Woman 1984 a koronavírus-járvány óta a legjobb nyitást produkálta a mozikban, viszont ez csak potom 16,7 millió dollár. Összehasonlításként az első rész 103 millióval nyitott első hétvégéjén. Szóval az első tesztkör nem igazán bizonyította, hogy működőképes egy ilyen típusú, 150-200 milliós költségvetésű film esetében a párhuzamos bemutatós modell, legalább is a jelenlegi helyzetben, amikor az emberek még nem szívesen mennek vissza a moziba emberek közé.

A stúdió ugyanakkor gyorsan elébe is ment a találgatásoknak a franchise jövőjét illetően és bejelentette, hogy készül a harmadik rész, ami a trilógia lezáró epizódja lesz. Sőt azt is gyorsan megerősítették, hogy Jenkinsszel képzelik el a jövőt, aki írni és rendezni is fogja majd. Egyben azt is megerősítette, amit a rendezővel való megállapodás is jelzett, hogy a Wonder Woman 3 már csak és kizárólag moziban debütál és csak mozis karrierje után kerül streamingre. Természetesen visszatér Gal Gadot is a címszerepben.

(Forrás: Variety)

A figyelmetekbe ajánljuk