Csíptetett ponty és kamillapálinka: felfedeztük Szlavónia gasztronómiáját

A magyarok tudnak enni, de mi a helyzet a horvátokkal? 

A tengerparthoz közeli régióban, Dalmáciában a tengeri gyümölcsöké és a könnyedebb fogásoké a főszerep, míg az Isztriai-félsziget szarvasgombájáról népszerű. Ezzel szemben Szlavónia konyhájáról sokkal kevesebbet hallani, pedig van mit a tejbe aprítaniuk.

Az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a keleties és a horvát őshonos gasztronómiai hagyományok ötvöződése a mezőgazdasági háttérrel egyedi konyhát hozott létre, amely kiváló minőségű alapanyagokra épül. Szlavónia küldetése mindig is az volt – és a mai napig is az –, hogy táplálja Horvátországot, köszönhetően termékeny földjének, ami egyedülálló földművelési lehetőségekkel bír.

Étkezési szokásaik erős nyomokat hagytak még a nomád időkből és a népvándorlások korából is.

Hatalmas adagok és paprika minden mennyiségben

Amikor azt írom, hatalmas adagok, akkor nem túlzok. Négyfős csapatunkat annyi étellel várták, mintha egy minimum 30 fős lagziba érkeztünk volna. Ezt a különös észrevételt meg is említettük idegenvezetőnknek,aki elárulta: ez teljesen természetes. Sőt, azt is hozzátette, hogy a horvátok azzal szoktak viccelődni, hogy a dalmát nőkhöz képest a Szlavóniában élő hölgyek kissé kövérebbek, bár ezt mindenkinek a maga dolga eldönteni.

Az ételek sokban hasonlítanak a hazánkban is megszokott fogásokhoz. Aki imádja a húsokat, annak kihagyhatatlan a kulen, Szlavónia híres kolbásza, amit sok-sok fűszerpaprikával, fokhagymával és sóval ízesítenek, majd hosszan érlelnek (körülbelül egy hónapig füstölik). A kulen elkészítéséhez a disznó nem lehet túl fiatal, helyette termetes, 180 kilónál mindenképpen nagyobb állatra van szükség.

Ezért általában mangalicából vagy a fekete szlavón sertésből készül.

Nemcsak hazánkban, de itt is népszerű a gulyás, amit a szlavónok cobanacnak neveznek, de a karancsi Baranjska Kuća étteremben kóstoltunk marhapörköltet, szarvaspástétomot, malacpofát, még halászlét is, ami náluk a fiš paprikaš. Talán meglepő – és hazánkban is hatalmas harcok folynak az ideális halászlé receptjéről –, de a horvátok még paprikásabban és kicsit sűrűbben készítik.

Mivel a régió két hatalmas folyónál, a Drávánál és a Dunánál helyezkedik el, a halételek kihagyhatatlanok, ebből pedig a legkülönlegesebb szlavón fogás a kopácsi csíptetett ponty (šaran u rašljama).

A parázs felett sült szalonna és kolbász látványa nem ismeretlen a magyarok számára, ahogy a húsokból kicsöpögő zsír füstös aromája sem, viszont a csíptetett pontyon megakadt a szemem. A megtisztított halakat a hátuknál a gerinc mellett felhasítják, ezután bőségesen megsózzák, majd felkerül a pálcára. A felcsíptetett pontyok lassan sülnek a tűz mellett, így garantált a ropogósra sült bőr és az omlós hús. A mennyei csemegét általában krumplisalátával és egy pohár fehérborral fogyasztják.

Baranya, a bor anyja

Gasztrotúránk során kitérőt tettünk az italok világába is. Meglátogattuk a Baranya-Eszék megyei Belje pincészetet is, amely már az 1526-os Mohácsi csata idejében is létezett. A mai boros pincék egykor az istálló és lőporkamra mellett börtönként is szolgáltak. Horvátország legnagyobb borospincéjének különlegessége a két szintes pincerendszer, ahol hatalmas, több ezer literes hordók katonásan sorakoznak.

A felső emeleten található a pincészet egyik legizgalmas és legnagyobb kincse:

egy bor archívum, ahol több mint 20 ezer palackot őriznek, beleértve a legrégebbit, egy 1949-ből származó tételt is.

Szlavóniában az egyik legnépszerűbb bor a graševina, azaz az olaszrizling. Ez a szőlőfajta különösen jól alkalmazkodik a itteni éghajlathoz, így a borok igazán frissítőek és gyümölcsösek.

A kamillavirág is lehet ütős

Lehet utálni, lehet szeretni, de a pálinka itt is tuti befutó. Állagra, illatra szinte az összes rakija ugyanolyan, mint Magyarországon. Nagyapáinkhoz hasonlóan ők is különféle gyümölcsökből készítik, viszont akadt egy, ami egészen más volt, mint a többi: a kamillapálinka. A kissé sárgás színű, erős illatú rakijára egyből kíváncsi lettem, de mivel nem rajongok a pálinkáért, így ez sem nyerte el a tetszésem – a többiek viszont nagyon dicsérték.

Népszerűek még a különféle likőrök is, amik édeskés ízükkel remek aperitifek, de akár selymes levezetők is lehetnek egy kiadós étkezés után.

Ide nekem a gombócot!

Ha azt mondták volna nekem az utazás előtt, hogy annyi szilvásgombócot fogok látni, amit még életemben soha, talán nagyot nevetek és legyintek rá. A valóság azonban az, hogy ebben a térségben imádják a töltött gombócokat. Több helyen kóstoltunk barackosat, szilvásat, lekvárosat, és még egy eszéki fine dining étteremben, a Schampini bisztróban is – bár kisebb extrákkal – ezt szolgálták fel nekünk.

Szlavónia felfedezése tehát nemcsak a gazdag kultúra és gyönyörű tájak miatt érdemes, hanem azért is, mert kiváló ízekben bővelkedik. Ami pedig még jobb, hogy mindez csupán pár óra autóútra van Magyarországról, így akár egynapos kirándulást is szervezhetünk ide.