koláč
Fotó: Shutterstock

Így készül a klasszikus cseh sütemény, a koláč

Közép-Európa összefüggő történelméből adódik, hogy hasonló, vagy éppen teljesen megegyező ételek ma több országban is hagyományosnak számítanak. Első ránézésre a koláč a nálunk ismert kalács egy változatának tűnhet, ám valójában teljesen más édességről van szó. Most elmondjuk, hogy kell elkészíteni a klasszikus cseh süteményt.


​Hozzávalók (18 darabhoz):

A tésztához:

  • 450 g liszt
  • 250 ml tej
  • 2,5 tk élesztő
  • 75 g sótlan vaj
  • 70 g cukor
  • 2 tojás
  • 0,5 tk só
  • 1 tk vaníliapaszta vagy vaníliaaroma (opcionális)

A töltelékhez több hozzávaló közül válogathatunk: a leggyakrabban mákot, túrót, krémsajtot, piros gyümölcsöket vagy lekvárt szoktak használni.

Így készítsük el:

  • Egy kisebb lábasban melegítsük fel a tejet langyosra, majd adjuk hozzá az élesztőt, illetve egy teáskanálnyi cukrot is. Keverjük össze ezeket, majd hagyjuk melegebb helyen pihenni, amíg hab nem képződik a felszínén (nagyjából 10-15 percig).
  • Eközben olvasszuk fel a vajat, majd a lisztet, a maradék cukrot és a sót is szórjuk bele egy keverőtálba. Ezt követően tegyük bele a tojást, a vaníliapasztát, végül pedig a megolvadt vajat és az élesztős-tejes keveréket is.
  • Kezdjünk el dolgozni a tésztán: lisztezzük be a pultot, amikor pedig már sikerült összedolgozni az összes hozzávalót egy tálban, gyúrjuk addig, amíg megfelelő állagú lesz. Ha túl ragacsos a tészta, bátran adjunk hozzá még egy kevés lisztet.
  • Ha készen vagyunk ezzel, gyúrjunk egyetlen nagy golyót a tésztából, tegyük vissza a tálba, fedjük le, majd egy melegebb helyen hagyjuk megkelni (kb. 40 percig).
  • Következő lépésként elkezdhetjük kisebb, egyenlő nagyságú szeletekre osztani a tésztát. A tésztaszeletekből gyúrjunk kisebb golyókat, majd helyezzük őket egy sütőpapírral kibélelt sütőtálcára. Ismét fedjük le őket egy konyharuhával, majd hagyjuk további 40 percig kelni őket egy melegebb helyen.
  • Ezután belekezdhetünk a formázásba: a koláčok alapvetően kerekek, középső részükön pedig van egy mélyedés. Ezt például egy borospohár talpával is elérhetjük, de kézzel is benyomhatjuk.
  • Egy laposabb edényben verjük fel a második tojást, majd egy konyhai ecset segítségével kenjük be a koláčokat.
  • Ezután a középső mélyedéseket feltölthetjük az általunk választott töltelékkel (lekvár, túró, mák, stb.).
  • Végül tegyük be őket a 180 Celsius-fokos sütőbe nagyjából 15-20 percre – addig süssük őket, amíg a szélek aranybarnák nem lesznek.
Forrás: Drive

A figyelmetekbe ajánljuk