sör
Shutterstock

Sörtérkép: ezekben az országokban a legolcsóbb és a legdrágább a sör

Magyarországon még mindig viszonylag olcsónak számít egy korsó sör, de az igazán alacsony árakat máshol kell keresni.

Bár attól mert olcsó valami, nem feltétlen lesz jó is, de itthon a megszokottnál is nagyobbat drágultak a sörök: éves alapon 30-40 százalékos drágulást mért a sörök piacán a Központi Statisztikai Hivatal 2023 első hónapjában.

Európában nálunk drágult legjobban a sör a vizsgált időszakban. Mellettünk a képzeletbeli dobogó második fokán Litvánia áll 19,8 százalékos sörinflációval. A harmadik helyezett pedig Belgium, ahol 13,1 százalékkal növekedett a felsőerjesztésű ale, valamint 16,2 százalékkal az alsóerjesztésű láger sörök árszintje. Az EU-átlag 11–12 százalék.

De a britek sem örülhetnek, ahol már nem meglepő, ha valahol 7 fontot, nagyjából háromezer forintot kérnek egy korsó sörért.

Ez is érdekelhet: Olcsón a világ körül – 2023 legspórolósabb úti céljai

Shutterstock

Valószínűleg a brit drágulás miatt nézte meg az árösszehasonlításokkal foglalkozó brit Finder vállalat, hogy melyek a világ legolcsóbb helyei, ha egy korsó sört szeretnénk inni, és melyek a legdrágábbak.

Erről egy nagyszerű interaktív térkép is készült, amit ide kattintva bárki megtekinthet. Érdekesség, hogy a Finder szerint Magyarország még mindig olcsónak számít, ha egy korsóról van szó: a térképen hazánk 1,51 fontos átlagárral szerepel, nagyjából 710 forinttal.

A spektrum két végén viszont óriási az eltérés globálisan: a legolcsóbb korsó sör átlagára mindössze 0,67 fontba került (kb. 290 forint), míg a legdrágább (a katari Dohában) 11,37 fontba, nagyjából 4900 forintba. De jöjjenek a legolcsóbb és legdrágább sörhelyek!

A világ legolcsóbb helyei, ha egy korsó sörről van szó


1. Taskent, Üzbegisztán, 0,67 font, kb. 290 forint;
2. Freetown, Sierra Leone, 0,74 font, kb. 320 forint;
3. Yangon, Mianmar, 0,75 font, kb. 325 forint;
4. Antananarivo, Madagaszkár, 0,76 font, kb. 325 forint;
5. Bogota, Kolumbia 0,76 font, kb. 325 forint.

Olvasd el ezt is! Jó tudni: meddig tárolhatjuk el otthon a sört? (hamuesgyemant.hu)

A világ legdrágább helyei, ha egy korsó sörről van szó

  1. Doha, Katar, 11,37 font, kb. 4900 forint;
  2. Dubaj, Egyesült Arab Emírségek, 10,82 font, kb. 4660 forint;
  3. Maszkat, Omán, 9,8 font, kb. 4220 forint;
  4. Manáma, Bahrein, 8.13 font, kb. 3500 forint;
  5. Reykjavik, Izland, 7.53 font, kb. 3240 forint.


A figyelmetekbe ajánljuk