
Felesleges bemutatni a bundás kenyeret, melyből isteni reggeli készülhet egy rohanós napon is. A világszerte népszerű étel laktató, ráadásul rengeteg variációja létezik. Eredetét mai napig a franciákhoz kötik a „pain perdu“ miatt, ám valójában története sokkal korábbra nyúlik vissza, hiszen már az…

Az internet tele van jobbnál jobb tippekkel és trükkökkel, amelyek megkönnyíthetik a mindennapjainkat. Vannak azonban olyanok is, amelyek – bár első látásra jó ötletnek tűnnek – , kifejezetten veszélyesek lehetnek. A legújabb őrület a TikTokon terjed, amiben háziasszonyok mosogatógépet használnak…

Talán mi is észrevettük már, hogy a nyári időszakban sokkal kisebb az étvágyunk, mint a hűvösebb hónapok során. Kiderült, hogy tudományos összefüggés is van a kettő között.

A sajt az egyik olyan alapélelmiszer, amit szinte mindenki imád. Legyen szó a hétköznapi trappistáról, az önmagában is isteni mozarrelláról vagy a füstölt sajtokról, mindenkinek megvan a kedvence. A sajtimádók nagy része azonban egy dologban egyetért: az olvasztott sajt egyszerűen finomabb bármi…

Amennyiben szeretjük a gyógynövényekből készült teákat és szörpöket, a nyár a legalkalmasabb időszak arra, hogy otthon termesszük őket.
augusztus 06., 2024 ● Csáka Eszter
4 gyógynövény, amit otthon is egyszerűen termeszthetünk
Csáka Eszter

A szuperételek az elmúlt években lettek igazán népszerűek, a nevük pedig mindent elárul róluk: rendkívül jó hatással vannak az egészségre, segítenek a megfelelő diéta fenntartásában, természetesek és tápanyagokban gazdagok. Sokakat elriaszthat egy-egy ilyen élelmiszer, de szerencsére vannak köztük…
augusztus 05., 2024 ● Turi Dániel
5 szuperélelmiszer, amit mindenképpen építs be az étrendedbe
Turi Dániel

A nyár főként a nyaralásról és strandolásról szól, ám ne felejtsük el azt sem, hogy milyen hangulatos tud lenni egy kora esti sütögetés a családdal vagy barátokkal, ahol a friss zöldségek és megsütött hús mellett élvezhetjük egymás társaságát. Egy grillezés sem lehet teljes a megfelelő, szezonális…
augusztus 05., 2024 ● Hamu és Gyémánt
6 mártás, ami elmaradhatatlan a grillezés során
Hamu és Gyémánt

Napjainkban egyre kreatívabb húsmentes receptek látnak napvilágot, így már nagy eséllyel a legklasszikusabb ételeknek is kipróbálhatjuk vegetáriánus vagy vegán verzióját. Alább is egy ilyet mutatunk be: íme a répás hot dog.
augusztus 04., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Vegán finomságra vágysz? Így készül répás hot dogot!
Hamu és Gyémánt

Bár kevesen tudják, de tökéletes maradékmentőként funkcionál a görögdinnye héjából készült befőtt, amely savanyúságként nagyon sokáig eláll. Mutatjuk is a receptet.
augusztus 04., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ne dobd ki a görögdinnye héját – tökéletes savanyúság…
Hamu és Gyémánt

Talán kevesen tudják, de a melegen fogyasztott, csípős ételek kifejezetten hatékonyak abban, hogy lehűtsék a testet. A forró, fűszeres ételek és italok fogyasztása során ugyanis megnő a testhőmérséklet, ami intenzívebb izzadásra készteti a szervezetet, ez pedig végső soron csökkenti hőérzetet. Épp…
augusztus 03., 2024 ● Turi Dániel
Ez a forró cukkinileves pillanatok alatt lehűti a tested
Turi Dániel

Az olasz konyha és filmek egyik népszerű étele a sütőben sült ziti, amely elkészítéséhez mindössze 4 összetevőre van szükségünk. Az év minden szakaszában tökéletes fogás, hiszen amellett, hogy percek alatt össze tudjuk dobni, isteni omlós, egyben roppanós végeredményt kapunk. Ha unjuk már a…
augusztus 01., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Így készül az isteni olasz tészta, a sült ziti
Hamu és Gyémánt

Ha Ausztriába teszünk látogatást, megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy egyre kevesebb vendéglátóhely kínálja a rántott húst az étlapján. Úgy tűnik, a helyi hatóságoknak sem tetszik a tendencia, így komoly pénzösszeggel támogatják azokat az éttermeket, amelyek hajlandóak panírozni és kisütni az…
augusztus 01., 2024 ● Csáka Eszter
Féltik a rántott húst – különleges mentőakciót indítottak…
Csáka Eszter

A nagy hőségben sokszor nehéz eldönteni, hogy mit is főzzünk, hiszen nem szeretnénk, hogy a konyhánk még jobban felforrósodjon, ráadásul ebben az időben nem is vágyunk olyan ételekre, amik elnehezítik a gyomrot. Épp ezért lehet tökéletes választás az uborkás csirkemellsaláta, amely nemcsak diétás…

A sóska nem tartozik a legnépszerűbb növények közé, pedig a fogyasztása rengeteg egészségügyi előnnyel járhat. Annak ellenére, hogy sokan nem kedvelik, az eredetileg gyógynövényként használt sóska segít a szív-és érrendszeri betegségek, a diabétesz megelőzésében és csökkenti a rák kockázatát is.
július 31., 2024 ● Turi Dániel
Csökkenti a rák kockázatát, megóv a cukorbetegségtől – 5…
Turi Dániel

Ha létezik igazi klasszikus sütemény, akkor a cseresznyés pite mindenképpen az! Nem csupán a habkönnyű tésztája, de a savanykás töltelék miatt is tökéletes választás lehet egy kisebb vagy nagyobb családi összejövetelre a nyáron, amit minden korosztály imádni fog. Recept.

Paradicsom és málna. Két meghatározó alapanyag, amit Bíró Dani előszeretettel használ nyáron. Sőt, egy bizonyos fogásban még kombinálja is őket. A tavaly év végén megnyitott Zazie Bistro & Bar séfjét kedvenc nyári alapanyagairól és fogásairól kérdeztük, aki azt is elárulta, mitől olyan különlegesen…
július 29., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A Zazie séfje ezt a két élelmiszert semmiképpen sem hagyná…
Hamu és Gyémánt

Svédország partjainál nem mindennapi kincsre bukkant egy lengyel kutatócsoport: a tenger mélyén ugyanis egy olyan szállítmányt találtak, ami a 19. századból származó pezsgőt, ásványvizet, porcelánokat is tartalmazott és amit, minden bizonnyal az akkori orosz cárnak szántak.
július 29., 2024 ● Turi Dániel
Legalább 150 éves pezsgőket találtak a tenger mélyén - úgy…
Turi Dániel

Az air fryer, azaz az a légsütő napjaink talán leginnovatívabb konyhai eszköze. Rengeteg finom fogást lehet vele elkészíteni gyorsan és egyszerűen, még olyanokat is, amelyek megvalósítása elsőre még túl nagy falatnak tűnik vagy esetleg nem is gondoltunk rá. Készíts benne főtt tojást! Hogyan?

Az alapvetően paradicsomból, paprikából és hagymából álló egytálételt nemcsak hazánkban, hanem a világ számos pontján – különböző verziókban – fogyasztják. Cikkünkben ezekből mutatunk ötöt.
július 28., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Lecsó minden mennyiségben: 5 recept a világ különböző…
Hamu és Gyémánt

Az évek során kutatók és gasztrofanatikusok számos elmélettel álltak elő annak magyarázatára, miért van az, hogy minél melegebb egy ország éghajlata, annál csípősebbek, fűszeresebbek az ételeik. Íme, a magyarázat!
július 27., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ezért imádják a déli országokban az extrém csípős ételeket
Hamu és Gyémánt

Csak úgy, mint minden olasz fogásnál, a rizottó elkészítése is régiónként eltérhet, Milánóban azonban ez az egyszerű, sáfrányos verzió a legnépszerűbb. Ezzel a könnyű recepttel pedig bárki könnyedén elkészítheti otthon.
július 25., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Csak úgy, mint az olaszok – így készül a risotto alla…
Hamu és Gyémánt

A házi gnocchi könnyű, pihe-puha és gyengéd burgonyatészta, amit az egész család imádni fog! Rendkívül egyszerű, mindössze pár hozzávalóból áll és garantáltan nem akarsz majd soha többé bolti változatot venni.
július 23., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Az olasz nagymamák is így csinálják: így készül az igazi…
Hamu és Gyémánt

Bár a Balaton mentén sütött hekk már-már hungarikumnak számít, még mindig kevesen tudják, hogy ezt a halfajt egyáltalán nem hazai vizekből halásszák. Sőt, akár 12 ezer kilométert is megtesz a tengeri hal az asztalunkig. De vajon miért pont ez vált ennyire közkedveltté Magyarországon?
július 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ezért lett a hekk a Balaton egyik legnépszerűbb strandétele
Hamu és Gyémánt

A jól megszokott – brokkoli, gomba, spárga – mellett a kukorica-krémleves is nagyon könnyen elkészíthető, alacsonyabb zsírtartalmú, mégis legalább olyan tápláló és laktató, mint legtöbb társa. Recept.
július 22., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Egyszerű, mégis nagyszerű: így készíts kukorica-krémlevest!
Hamu és Gyémánt

A nagy kánikulában érdemes különösen odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre. Bár tény, hogy a szakértők szerint az alkoholfogyasztás nem a legjobb ötlet a forróságban, de egy hűsítő, könnyed koktélnak nehéz ellenállni. Most megmutatjuk az idei nyár egyik nagy kedvencét, a Lone Rangert, ami…
július 20., 2024 ● Turi Dániel
Isteni koktél a hőség enyhítéséhez: így készül a Lone Ranger
Turi Dániel

A grillezett sajt nagy slágere a nyárnak, hiszen könnyű elkészíteni, laktató, de nem nehezít el. Ha pedig valami igazán izgalmas és különleges vacsorával szeretnénk meglepni magunkat vagy a szeretteinket, akkor érdemes az évszak másik nagy kedvencével, görögdinnyével párosítani. Recept.
július 20., 2024 ● Turi Dániel
Könnyű, laktató nyáresti finomság: görögdinnyés grillezett…
Turi Dániel

Egy friss kukoricasaláta tökéletes köret lehet a nyári grillételekhez. A klasszikus majonézes verzió helyett ez a recept ázsiai ízeket használ, a kókusztejjel, lime-al, a halszósszal és a thai bazsalikommal. A végeredmény pedig egyszerre ropogós, krémes, édes és sós, amit pillanatok alatt…
július 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Percek alatt elkészítheted ezt a frissítő, ázsiai…
Hamu és Gyémánt

A Westend bevásárlóközponthoz közvetlenül kapcsolódó szálloda tetőkertjében július 20-tól stílusos piknik brunch-csal indíthatjuk a hétvégét. A hotel étterme, az Axis Café & Lounge szezonális menüjét pedig közösségi kert program egészíti ki: a vendégek nevében egy-egy koktélparadicsom vagy…
július 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Nyári menüvel, palántaültetéssel és piknik brunch-csal vár…
Hamu és Gyémánt

Bár a zöld tea és a matcha fogyasztása egyre népszerűbb, fehér teát még mindig csak egy szűk réteg iszik Magyarországon, pedig kifinomult íze mellett meglepően jótékony egészségügyi hatásai miatt is érdemes kipróbálni ezt a változatot. Mutatjuk, melyek a fehér tea legfőbb egészségügyi előnyei.
július 19., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A fehér tea 4 jótékony hatása az egészségünkre, amiről még…
Hamu és Gyémánt
