csokoládés fagylalt

Nem árt, ha a dobozos fagylalt jó minőségű összetevőkből készül (amellett, hogy finom is). Ha pedig még olcsó is, akkor nem kell sokat gondolkodni.


A Vince szúrta ki, hogy a német Öko-Test tesztmagazin nemrégiben a nyár egyik slágerét, a fagylaltot, azon belül is a dobozos csokifagylaltot tesztelte.

A magazin összesen 20 különböző terméket vetett alá laboratóriumi illetve érzékszervi vizsgálatnak.

A tesztelt termékek közül több Magyarországon is kapható, ilyen például a Ben & Jerry, a Häagen-Dazs és a Mövenpick csokoládé fagylaltja.

A Vince cikkéből kiderül: a 20 versenyző közül összesen 14 kapta meg az elérhető legmagasabb „nagyon jó” minősítést, köztük az egész verseny egyik legolcsóbb terméke is.

Az itthon a Penny Marketekben kapható Rios Premium csokifagylalt literes kiszerelésben 1189 forintba kerül, a korábban már említett Häagen-Dazsból ugyanekkora mennyiség ára az 5000 forintot is elérheti, de még a Carte d’Or ára is 1500 forint körül alakul.

Azt azért nem árt megjegyezni, hogy bármennyire finom is a fagylalt, nem árt mértékkel enni: általában sok hozzáadott cukrot tartalmaznak, ami nagy mennyiségben egyáltalán nem egészséges.

A figyelmetekbe ajánljuk