Eperfagylalt fa asztalon
Pixabay / silviarita

7 fagyizó a Balaton körül, ahol kötelező megállni!

Hol találod a Balaton fagyiját és hova érdemes ellátogatni Európa legjobbjáért? Sütiset szeretnél vagy mindenmentest? Esetleg fagyikölteményeket? Körbejárjuk a tavat és a témát.


Szántód, Rossini – ahol nem is gondolnád

Akár most köszönsz el a Balatontól a kompról lefelé jövet, akár most érkezel meg a magyar tengerre, a Rossini ad egy olyan élményt, amit magaddal viszel. A tavalyi nyár búcsújaként próbáltuk ki először a saját készítésű, kézműves fagylaltokat – választék van bőven. Nem volt bennük hiba és nem zavart, hogy az autók ott hajtottak el előttünk, olyan meghatározó volt az élmény. Vendéglátónk tele volt figyelmességgel, amikor a kisgyermekeinkkel átrendeztük a terepet. Borravalót nem fogadott el, mesélt a környékbeli dombokról, megköszönte, hogy betértünk ide.

Balatonalmádi, Amaretto – erre sem gondoltunk volna

Ismét egy olyan város, ahol a legtöbben csak átutaznak. Őszintén szólva Almádi középpontjában mi sem mernénk az összes vendéglátóipari egységet ajánlani, de az Amarettót nyugodt szívvel, még a sorban állást is megéri.

Éppen erről ismerni meg ezt a helyet, amely a Velencei álomról lett híres: annak idején egyetlen balatoni fagyizó sem tudta vele felvenni a versenyt ebben a kategóriában. Ma már bármit kérhetsz itt bátran! Mentesekben is erősek, a fagyival pedig érdemes a közeli szökőkút mellé leülni, ahol nagy a társadalmi élet, és élvezni a komplex élményt.

Gyenesdiás, Bringatanya – megér egy külön kirándulást

Elsősorban kerékpáros pihenőhelynek mondja magát a Bringatanya, de elég magasan kinőtte ezt a minősítést a főzött, krémes fagylaltjaival. A nemzetközi hírű fagyizó 2017-ben Festeticsék mandulás csókjával lett első a Balaton fagyija versenyben. 2019-ben Somogyi Renáta Illatos Izabellája lett az év legjobb balatoni fagyija. Maracujás álomcsokija egész Európát verte csokifagyi kategóriában.

Balatonmáriafürdő, Florida – sütiből készült fagyiban ők a legjobbak

Irány a déli part, a tó délnyugati csücskéhez közel. A Florida jelentős energiákkal szállt be abba a versenybe, amely szerint a jó süteményeknél és a jó fagylaltoknál csak az a jobb, amikor sütikből lesznek fagyik. Így ennél a családi vállalkozásnál a répatortától a rétesen és az almás pitén át a francia krémesig mindenből lehet fagyi. Az év országtortáját is előszeretettel dolgozzák fel ilyen formában.

Balatonszemes, Margaréta – mese felnőtteknek

A Margaréta fagyizó többek között az alkoholos fagylaltjaival lett ismert: borral, rozéval, pálinkával hozták össze a gyümölcsöket. A homoktövisből is sikerült maradandót alkotniuk nemrég, a méznek, az almának és a kreativitásnak köszönhetően. 2020-ban a mogyorós alapú karamellás-zabpelyhes fagylalttal, vagyis a ZabSzemessel nyertek különdíjat a Balaton fagyija versenyen. Böröczky-Asztalos Ágnes a férjével ugyanis télen annyi zabkását evett saját elmondása szerint, hogy úgy érezték, ebből nyáron egy új ízvilágot kell teremteniük.

Balatonfüred, Bagaméri – a legszebb helyen a legjobbat

A 2020-as év balatoni fagyiját nem illik kihagynunk. A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó a Levendulás Kajszibarackkal győzött az egyre nívósabb küzdelemben, és itt említsük meg, hogy a különdíjasok között ott van a balatonboglári Tejvirág Fagyizó is, mégpedig a Balaton forró csókja nevű fagylalttal.

A füredi Bagamérit a Kisfaludy utcában találjuk, egyik irányban elindulva a csodaszép történelmi villák között, a másik irányban a Tagore sétányon élvezhetjük az ízeket, például a málnás-grillázst és a Rákóczi-túróst. De a fagyizó előtti teraszon is maradhatunk, ha a kilátásban szeretnénk gyönyörködni.

Balatonvilágos, Teknős – előtte a pizzát se hagyd ki! 

Ha nem jártunk még a Balaton keleti kapujában, és a főváros felől érkezünk, bárhová tartunk, itt álljunk meg. És ne is csak egy fagyira. A Teknős egy pizzéria és kávézó, amely a fagyival kiegészülve komplex szolgáltatást nyújt, magas minőségben. A pizza már látványra is megnyerő, a környék legjobbjaként szokták emlegetni. Utána jöhet a Manna Ice-fagyi, szintén egyedi látvánnyal és ízekkel!

Szerző: Arday Attila

A figyelmetekbe ajánljuk