Egy történész állítása szerint a carbonara-t a második világháború idején Olaszországban kapható amerikai ételek ihlették.
Március végén az olasz kulturális minisztérium és az olasz mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy közösen jelölték az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára az olasz konyha: fenntarthatóság és biokulturális sokszínűség nevet.
Ez is érdekelhet: Már nem az olasz konyha az emberek kedvence – íme a trónfosztó!
Bár az olasz konyhát egy listára tenni a nápolyi pizzakészítés művészetével, a szarvasgomba vadászattal és más kulturális büszkeségekkel hihetetlen megtiszteltetés lenne, ezeket a címlapokat beárnyékolták azok az állítások, amelyek szerint az amerikaiaknak közük volt egy klasszikus étel, a carbonara feltalálásához.
A sztori egy Financial Times cikkel kezdődött, amely Alberto Grandiról, a Pármai Egyetem gasztronómiaprofesszoráról szólt, aki egy olyan könyvet írt, amelyben megkérdőjelezte egyes olasz ételek eredettörténetét.
Az olasz konyha valójában inkább amerikai, mint olasz
– mondta a lapnak, majd hozzátette, hogy az Egyesült Államokba való olasz kivándorlás lehet a legfőbb oka ennek.
De azt is érdemes megemlíteni, hogy az első kizárólag pizzát kínáló pizzéria 1911-ben New Yorkban nyílt meg, nem Nápolyban.
Bármennyire is nehéz ezt néhány olasznak lenyelni, a Financial Times idézte Luca Cesari ételtörténészt is, akinek kutatásai szerint a pasta alla carbonara egy Olaszországban született amerikai étel volt a második világháború alatt. Sok történész elfogadja, hogy Renato Gualandi séf 1944-ben a brit és az amerikai hadsereg tagjainak főzése közben alkotta meg a mára legendássá vált receptet.
Az olasz zsenialitás és az amerikai erőforrások kombinációja volt"
– mondta Eleonora Cozzella, a The Perfect Carbonara: Origins and Evolutions of a Cult Dish című könyv szerzője a BBC-nek.
A carbonara első ismert receptjét a Vittles and vice: An extraordinary guide to what's cooking on Chicago's Near North Side című könyvben jelent meg 1952-ben, és nem jelent meg semmilyen olasz médiában egészen 1954-ig, amikor a receptet végül a La Cucina magazin lehozta.
Nem értem, miért támadnak sokan, hiszen nem az olasz ételek vagy termékek minőségét kérdőjelezem meg, hanem történelmileg rekonstruálom és filológiailag helyesbítem ezeknek az ételeknek a történetét. És tanulmányaimmal kimutattam, hogy számos készítmény az elmúlt 50-60 év történelméből, valamint az atlanti kultúrával való kölcsönhatásokból származik
– mondta Grandi a La Repubblicának.
