olasz karácsony
Fotó: Shutterstock

Ezt az 5 fogást szinte biztosan megtalálod az olaszok karácsonyi asztalán

Olaszország karácsonyi hagyományai régiónként eltérőek lehetnek, ám a legtöbb háztartásban nem maradhatnak el a különböző tésztaételek, ahogy a tenger gyümölcsei sem. Összegyűjtöttünk néhány fogást, amit akár otthon is könnyen elkészíthetünk, ha mediterrán falatokat fogyasztanánk a vacsoránál.

Szicíliai szardellás tészta

Rengeteg szicíliai család ünnepli a karácsonyt a pasta con le sardéval, vagyis szardellás tésztával. Ha szeretjük a halat, ez a recept tökéletes lehet a karácsonyi menü részeként, pláne hogy pillanatok alatt elkészülünk vele.

Hozzávalók:

  • 450 g tészta;
  • 4 evőkanál olívaolaj;
  • 1 doboz szardellafilé, apróra vágva;
  • 3 gerezd fokhagyma, összezúzva;
  • 130 g zsemlemorzsa;
  • egy csokor friss petrezselyem;
  • őrölt fekete bors;
  • 4 evőkanál frissen reszelt parmezán.

Így készítsük el:

  • Első lépésként tegyük fel a tésztát főni, közben közepes lángon melegítsünk egy serpenyőben olívaolajat és pirítsuk le a fokhagymát az apróra vágott szardellával. Nagyjából 2 perc után keverjük bele a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk, majd vegyük alacsony lángra és forgassuk bele a megfőtt tésztát.
  • Tálaláshoz szórjuk meg parmezánnal és friss petrezselyemmel.

Garnélás-kagylós rizottó

Ha autentikus olasz ízélményekre vágyunk karácsonykor, dobjuk össze ezt a fenséges rizottót. Ízlés és elérhetőség szerint használhatunk a kagyló helyett akár tintahalat is. A rizs már önmagában laktató, a tenger gyümölcseivel pedig garantáltan néhány falattal jól lakunk majd.

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál olívaolaj;
  • 3 gerezd fokhagyma;
  • 200 g kibélelt fésűkagyló
  • 200 g nyers, közepes méretű garnélarák
  • só és őrölt fekete bors ízlés szerint;
  • egy csipet pirospaprika pehely;
  • 1 dl száraz fehérbor;
  • fél citrom, leve;
  • 1 csokor friss petrezselyem;
  • 1 l halászlé;
  • 30 g vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj;
  • 1 mogyoróhagyma;
  • 1 csomag rizottórizs;
  • 1 dl száraz fehérbor.

Így készítsük el a kagylót:

  • Melegítsünk fel 3 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben közepes lángon. Adjuk hozzá a fokhagymát és kevergetés közben főzzük, amíg sisteregni nem kezd (kb. 2 perc). Keverjük bele a fésűkagylót, és főzzük további egy percig. Ezután dobjuk bele a garnélarákot, és fűszerezzük sóval, borssal és a paprikapehellyel. Főzzük magas hőfokon nagyjából 5 percen keresztül.
  • Következő lépésként öntsük a fehérbort a serpenyőbe, és hagyjuk, hogy elpárologjon az alkohol, nagyjából 2-3 percig. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a citromlevet, és szórjuk meg a petrezselyem felével és fedjük le a serpenyőt, hogy a kagylót melegen tartsuk.

Így készítsük el a rizottót:

  • Öntsünk a halászlé alaplevet egy serpenyőbe és forraljuk fel közepes lángon.
  • Egy külön serpenyőben alacsony hőfokon olvasszuk fel a vajat. Adjunk hozzá 1 evőkanál olívaolajat és a felkockázott mogyoróhagymát. Főzzük, amíg a mogyoróhagyma megpuhul és áttetszővé válik.. Növeljük a hőfokot, majd szórjuk bele a rizst és főzzük kb 1-2 percig, amíg magába szívja az olajat és a vajat. Figyeljünk arra, hogy a hagyma ne égjen meg, tehát nyugodtan csökkentsük a hőfokot, ha a serpenyő túl forró.
  • Locsoljuk meg a fehérborral, és kevergessük, míg elpárolog az alkohol. Ezután adjunk hozzá 1 kanállal a halászléből és főzzük, amíg a rizs magába szívja. Kanalazzunk bele egy újabb adagot, és ismételjük meg a folyamatot, amíg a rizs megpuhul.
  • 3 perccel a főzés vége előtt adjuk a rizottó serpenyőbe a kagylót a szaftjával együtt; keverjük meg és főzzük, amíg a kagylók átmelegednek, ha kell, öntsünk hozzá még egy kevés alaplevet. Végül vegyük le a tűzről és keverjük bele a maradék olívaolajat, majd tálalás előtt szórjuk meg friss petrezselyemmel.

Marinált kagylósaláta

A színes karácsonyi étel különlegessége, hogy főzés előtt általában citromos-gyógynövényes pácban fürösztik meg. Ha szeretnénk, kenyérrel is fogyaszthatjuk.

Hozzávalók:

  • 225 g fésűkagyló;
  • 225 g közepes garnélarák;
  • 225 g tintahalkarika;
  • 90 g kimagozott kalamata olajbogyó;
  • 2 evőkanál citromlé;
  • 1 dl olívaolaj;
  • 1 nagy gerezd fokhagyma, apróra vágva;
  • pár csipetnyi friss petrezselyem;
  • fél db metélőhagyma, apróra vágva;
  • egy csipet pirospaprika pehely;
  • 1 citrom;
  • 1 közepes vöröshagyma, vékonyan felszeletelve;
  • 450 g vegyes salátalevél;
  • só, bors, ízlés szerint.

Így készítsük el:

  • Első lépésként forrásban lévő vízben főzzük meg a kagylót, a garnélát és a tintahalat, nagyjából 2 percen keresztül.
  • Tegyük a főtt tenger gyümölcseit és az olajbogyót egy nagy tálba, és keverjük össze fokhagymával, petrezselyemmel, metélőhagymával, majd adjuk hozzá a citromlevet, az olívaolajat és a paprikapelyhet. Tegyük egy órára a hűtőbe.
  • Osszuk el a tányérokon a salátaleveleket, majd kanalazzuk rá a lehűtött tenger gyümölcseit. Díszítsük lilahagyma karikákkal, majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.

Marbella csirke

A kiadós olasz étel fokhagymával, aszalt szilvával, olajbogyóval, kapribogyóval és fehérborban sült csirkéből készül. Általában tésztával vagy piláffal tálalják. Remek választás karácsonyi vacsorára, és a legjobb, hogy másnap felmelegítve még finomabb.

Hozzávalók:

  • 40 g kimagozott aszalt szilva, félbevágva;
  • 8 db zöld olajbogyó;
  • 2 evőkanál kapribogyó, folyadékkal együtt;
  • 2 evőkanál olívaolaj;
  • 2 evőkanál vörösborecet;
  • 3 gerezd apróra vágott fokhagyma;
  • 1 evőkanál szárított oregánó;
  • 2 babérlevél;
  • só és bors ízlés szerint;
  • 1 egész csirke, bőr nélkül, darabokra vágva;
  • 50 g barnacukor;
  • 1 dl száraz fehérbor;
  • tálaláshoz friss petrezselyem.
  • Egy közepes tálban keverjük össze az aszalt szilvát, az olajbogyót, a kapribogyót, az olívaolajat, az ecetet, a fokhagymát, az oregánót, a babérlevelet, majd sózzuk és borsozzuk. Helyezzük el a salátakeveréket egy tepsin, majd forgassuk bele a csirkedarabokat. Fedjük le és pihentessük egy éjszakát a hűtőben.
  • Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Szórjuk meg barnacukorral a csirkedarabokat, utolsó lépésként locsoljuk meg a fehérborral.
  • Süssük egy órán, közben néhányszor kanalazzunk szaftot a csirkére. Ha elkészült, szórjuk meg friss petrezselyemmel.

Édes-savanyú tonhal

\u00e9des-savany\u00fa tonhal

Fotó: Shutterstock

Olaszországban a tonhal is ünnepi fogásnak számít, amit a recept alapján karamellizált hagymával és egy könnyed szósszal tálalnak. Az elkészítése egyszerű, így tökéletes választás, ha nincs kedvünk órákon át a konyhában robotolni.

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál olívaolaj;
  • 1 hagyma, apróra vágva;
  • 4 db tonhal steak;
  • 2,3 dl vörösborecet;
  • 200 g cukor

Így készítsük el:

  • Melegítsünk közepes lángon olívaolajat egy serpenyőben. Keverjük bele a hagymát és kevergetve főzzük addig, amíg a hagyma megpuhul és áttetszővé válik. Csökkentsük a hőfokot, és hagyjuk további 15-20 percig puhulni, míg sötétbarna színű nem lesz.ha elkészült, tegyük egy tálba.
  • Második lépésként tegyük a tonhalszeleteket (kisebb darabokra szeletelve és egyben egyaránt elkészíthetjük) ugyanabba a serpenyőbe, és közepes hőfokon süssük aranybarnára (oldalanként kb. 2 percig), majd tegyük egy tálra ki és fedjük le.
  • Keverjük össze az ecetet és a cukrot ugyanabban a serpenyőben, amíg a cukor feloldódik. Tegyük vissza a hagymát és pároljuk addig, amíg kissé besűrűsödik. Utolsó lépésként helyezzük vissza a tonhalszeleteket nagyjából három percre, hogy megsüljön. Ezután nincs más dolgunk csak tálalni.
(Forrás: All Recipes)

A figyelmetekbe ajánljuk