Traiphop Noiwimol / Shutterstock
  ●  Gasztronómia

Hideg vagy forró víz kerüljön a kotyogósba? Sokan itt rontják el a kávéfőzést

Generációk óta számtalan háztartás alapfelszerelése a kotyogós kávéfőző, használata pedig első pillantásra egyszerűnek tűnhet. Vizet töltünk az alsó tartályba, kávét kanalazunk a szűrőbe, majd feltesszük a tűzhelyre. James Hoffmann kávészakértő szerint azonban már az első lépésnél elronthatjuk a végeredményt.

A jellegzetes, nyolcszögletű Bialetti Moka Express története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza. A készüléket 1933 körül Luigi De Ponti alkotta meg az Alfonso Bialetti által alapított vállalatnál. Kialakítását állítólag egy korabeli mosógép működése ihlette, amelyben a felmelegített víz a keletkező nyomás hatására egy csövön keresztül távozott.

Az egyszerű szerkezet hamar népszerűvé vált Olaszországban, majd világszerte elterjedt. A kotyogós ma is sokak kedvence, ám a megfelelő használatáról számos tévhit él a köztudatban, írja az Open Culture. Többek között az sem mindegy, hogy milyen hőmérsékletű vizet töltünk bele.

Meleg vagy hideg vizet kell tölteni a kotyogósba?

James Hoffmann, a The World Atlas of Coffee című könyv szerzője szerint érdemes már az első lépésnél forró vízzel megtölteni a kávéfőző alsó tartályát. Így a készüléknek kevesebb időre van szüksége a megfelelő nyomás eléréséhez, a kávéőrlemény pedig rövidebb ideig van kitéve a tűzhely hőjének. Ez segíthet elkerülni a kellemetlen, kesernyés ízek kialakulását. A forró víz használata ugyanakkor óvatosságot igényel, hiszen az alsó tartály gyorsan átmelegedhet. A víz szintje maradjon a biztonsági szelep alatt.

A szakértő egy másik gyakori hibára is felhívja a figyelmet: a kotyogós szűrőjében lévő őrölt kávét nem szabad lenyomkodni, ahogyan azt a hagyományos eszpresszógépeknél szokás. A túl tömör kávérétegen nehezebben jut át a víz, ami ronthatja az eredményt.

Hideg vagy forró víz kerüljön a kotyogósba? Sokan itt rontják el a kávéfőzést
Kotyogós kávéfőző
Fotó: Nor Gal / Shutterstock
A főzés végén is elronthatjuk a kávét

Az őrlés finomsága szintén fontos. A kotyogóshoz általában valamivel durvább őrlemény ajánlott, mint az eszpresszóhoz, mivel a túlságosan finomra őrölt kávé akadályozhatja a víz egyenletes áthaladását.

Hoffmann szerint a főzés végét sem érdemes megvárni a megszokott módon. Amikor a kávéfőző erőteljesen köpködni, szörcsögni kezd, a kifolyó folyadék már túl forró lehet, ami kedvezőtlenül befolyásolja az ízeket. Ezért aztán célszerű időben levenni a kotyogóst a tűzhelyről, majd az alsó tartályt hideg vízzel lehűteni, hogy a főzési folyamat gyorsan leálljon.

A kotyogósban készült ital karaktere az eszpresszó és a filterkávé között helyezkedik el. A megfelelő vízhőmérséklettel, őrléssel és némi odafigyeléssel azonban sokkal kiegyensúlyozottabb, gazdagabb ízű kávé készíthető benne.

Nyitókép: Kotyogós kávéfőző / Traiphop Noiwimol / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!