nyers zöldségek

A steril zödségek vásárlásának veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).


Azokat a zöldségeket, amelyeknek a föld alatti részeit fogyasztjuk (például a sárgarépa, petrezselyemgyökér, burgonya, zeller) egyre gyakrabban értékesítik megmosva és fertőtlenítve. Ennek oka, hogy gusztusossabbá teszi az árukat a vásárlók számára az, hogy mutatósabban néznek ki és rövidebb ideig kell őket tisztítani. Emellett egészségügyi szempontból biztonságosabbnak érezhetjük egy olyan zöldség megvásárlását, amelyen kevésbé valószínű, hogy kórokozók (mint például a koronavírus) előfordulhatnak – olvasható a Hivatal közelményében.

A fertőtlenített zöldségek elfogyasztása azonban komoly egészségügyi kockázattal járhat. Ugyanis klorátok, perklorátok leginkább a klórtartalmú fertőtlenítőszerek bomlástermékeként kerülhetnek be az élelmiszerekbe. (Ezen kívül műtrágyák és ipari szennyeződések révén is a talajba, majd onnan a növényekbe juthatnak.) A koronavírus-járvány következtében a fertőtlenítőszerek felhasználása jelentősen nőtt, kialakítva olyan káros gyakorlatokat is, mint a zöldségek közvetlen fehérítése és fertőtlenítése. A klorátokról fontos tudni, hogy az emberi szervezetbe kerülve károsítják a vér hemoglobinját és vesebántalmakat is okozhatnak, a perklorátok pedig többek között akadályozzák a jód felvételét a táplálkozás során, így megzavarják a pajzsmirigy működését. Mindezek alapján egyértelműen élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ha az említett anyagok a megengedett határértéknél nagyobb mennyiségben vannak jelen az élelmiszerekben.

Az élelmiszerek előállítása során természetesen ügyelni kell a higiéniára, különösen járvány idején, de semmiképpen sem ajánlott a zöldségek direkt fertőtlenítése. A megfelelő eljárás az árufeldolgozás környezetének és eszközeinek a tisztántartása. Vásárláskor kiemelten fontos a tudatosság, azaz ne csak „szemre” vásároljunk! Egyáltalán nem baj, ha nem vakítóan hófehér a petrezselyemgyökér vagy zellergumó – a furcsa, klóros szagú zöldárut inkább ne vegyük meg!

Megnyugtatásul jelezzük a vásárlók felé, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok rendszeresen ellenőrzik a zöldség-gyümölcs termékeket, és határérték feletti klorát-/perkloráttartalom esetén a szakemberek hatósági eljárást indítanak a termelő ellen, ami jelentős bírsággal is járhat.

A figyelmetekbe ajánljuk