kopaszodó férfi nézi magát a tükörben
Fotó: Shutterstock

​Egy népszerű ital fogyasztása közrejátszhat a férfiak kopaszodásában

Üdítőkedvelők, figyelem − úgy tűnik, hogy kedvenc cukros italaitok összefüggésbe hozhatók a hajhullással.


A pekingi Tsinghua Egyetem új tanulmánya összefüggést talált a cukros italok és a férfi hajhullás között, és ebbe beletartozik az üdítőitaloktól kezdve a mesterségesen édesített gyümölcsleveken át az energiaitalokig minden. Azaz bármelyik olyan folyadék, ami igazán jó ízű, hajhullást okozhat.

Ha tovább olvasnál: Szörnyű dolgokat művelt a patkányok agyával a kóla

A Nutrients című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány nem az első, amit a cukros italok egészségre gyakorolt káros hatásairól hallunk. Az orvosok pedig már régóta gyanítják a túlzott cukorbevitel és a hajhullás közötti kapcsolatot.

Ám ez a tanulmány szélesebb spektrumban vizsgálja az összefüggést. A Tsinghua's Vanke School of Public Health kutatói tavaly névtelenül online 1028, 18 és 45 év közötti, Kínában élő férfit kérdeztek meg az édesített italok fogyasztásáról, az esetleges egészségügyi problémáikról, arról, hogy dohányoznak-e vagy isznak-e, és hogy tapasztalnak-e hajproblémákat, valamint további pszichológiai kérdéseket is feltettek.

Ez is érdekelhet: Valóban többet ihatunk az alacsony alkoholtartalmú italokból?

k\u00f3l\u00e1t t\u00f6lt egy poh\u00e1rba egy n\u0151

Az eredmények szembetűnőek. A férfi kopaszodással küzdő válaszadók átlagosan 4293 millilitert ittak hetente – ez több mint két olyan kétliteres Pepsi-palack, amit a közértekben lehet kapni −, míg a telt hajú válaszadók mindössze 2513 millilitert.

További kutatásokra van szükség, de a Tsinghua kutatói feltételezték, hogy a kiváltó ok a cukros italok vércukorszintet emelő hajlama lehet. A cukorbetegséggel kapcsolatos vizsgálatok kimutatták, hogy a megemelkedett vércukorszint összefüggésbe hozható a hajhullással, és mivel az édes italok a cukorbetegség kialakulásának vagy súlyosbodásának egyik fő kockázati tényezői, a logika megállja a helyét.

Tekintettel arra, hogy a cukros italokat és a férfias hajhullást összekötő kutatás még csak előzetes, a tanulmány szerzői megjegyezték, hogy további vizsgálatokra van szükség. Mindazonáltal ez egy érdekes új ok arra, hogy ne szürcsöljünk túl sok üdítőt vagy Red Bullt.

Forrás: futurism


A figyelmetekbe ajánljuk