egy tál eper

Sokakat meglep, milyen hatással van az eper az öregedő agyra

Egy friss kutatás szerint az eper csökkentheti a demencia kockázatát és segítheti a depressziós szorongás leküzdését azoknál, akik életkoruk és anyagcsere-állapotuk miatt hajlamosabbak a mentális hanyatlásra.


Egy idei tanulmány szerint a naponta epret fogyasztó középkorú, túlsúllyal küzdő emberek kevésbé depressziósak és jobb memóriával is rendelkeznek azokhoz képest, akik nem esznek rendszeresen a gyümölcsből.

Ez is érdekelhet: Ezek a magyarok kedvenc gyümölcsei és zöldségei

Ebben a kutatásban azt vizsgáltuk, hogy az eperfogyasztás javíthatja-e az agyi teljesítményt és az anyagcsere-egészséget ebben a csoportban, és ha igen, akkor van-e összefüggés a mentális javulás és az anyagcsere-zavarok csökkenése között

– fejtette ki a tanulmány fő felvetését Robert Krikorian, a Cincinnati Egyetem idegkutatója.

Az orvos és csapata az Egyesült Államokban harminc 50 és 65 év közötti alanyt vizsgált, akik mind enyhe kognitív károsodással és olyan testtömegindexszel (BMI) rendelkeztek, amely a túlsúlyos kategóriába sorolta őket. A vizsgálatot megelőző két hétben kerülniük kellett a bogyós gyümölcsök fogyasztását, majd a vizsgálat során vagy 13 gramm valódi eperből készült kiegészítő port, vagy placebót kaptak, amelyet minden nap fogyasztaniuk kellett.

Az eperport kapott résztvevők alacsonyabb depressziós tünetekről számoltak be, amely az érzelmi megküzdés és a végrehajtó képesség javulására utal.

az emberi agy rajzaFotó: Shutterstock
A végrehajtó képességek az életkor közepén kezdenek hanyatlani, és a felesleges hasi zsír hajlamos növelni a gyulladást, többek között az agyban is. Így az általunk megfigyelt kedvező hatások az epercsoportban a gyulladás mérséklésével függhetnek össze

– emelte ki a kutató.

Ezt is olvasd el! Az 5 legjobb gyümölcs, ha egészséges szívet szeretnénk

A Sciencealert cikkéből az is kiderül, hogy a kutatók és néhány kollégájuk egy 2022-es tanulmányukban már kimutatták, hogy az áfonya is hasonlóan pozitív hatással van az öregedő szervezetre. Ugyanis javult a memóriazavara azoknak, ,akik minden nap ettek a bogyós gyümölcsből.

Mind az eper, mind az áfonya tartalmaz antioxidánsokat, úgynevezett antociánokat, amelyeknek számos bogyós gyümölcs egészségügyi előnyét, például az anyagcsere és a kognitív képességek javulását tulajdonítják

– magyarázta Krikorian.

Az eredmények ellenére további bizonyító kutatások szükségesek, hiszen a kis mintanagyság, a rövid időtartam és a résztvevők étrendjének korlátozott szabályozása miatt nem vonhatóak le átfogó következtetések.

Annyi viszont biztosan állítható – a még kutatásra váró felfedezéseket félretéve – hogy a szakemberek is a változatos és kiegyensúlyozott étrendet ajánlják a szükséges vitaminok, ásványi anyagok és tápanyagok beviteléhez. Ebbe pedig tökéletesen beleillik az eper mint nagyszerű C-vitamin-forrás.

A tanulmány a Nutrients című szaklapban jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk