Ezekre a számokra buliztunk kereken 30 évvel ezelőtt

Bár az időjárás még nem feltétlenül illeszkedik az évszakhoz, a koronavírus-járvány miatt pedig amúgy sem lesz megszokott nyarunk, lélekben azért már készülhetünk a nyári bulikra. 2020 ráadásul különleges év, hiszen az Y-generáció utolsó tagjai is belépnek lassan a harmincasok klubjába.


Az 1990-es évek valamiért mindenki számára – függetlenül attól, hogy élt-e már akkor vagy sem – kultikus jelleggel bír. Nevetünk az évtized divatbakijain, valahogy mégis sorra előkerülnek újból ugyanazok a darabok. Senki nem érti, hogyan tudtunk megnézni olyan sorozatokat, mint a Melrose Place vagy a Beverly Hills 90210, mégis nosztalgikus érzéssel gondolunk rájuk. És persze ott vannak még a 90-es évek ikonikus dalai is, amelyekre ma már konkrét bulisorozatokat építenek fel. Ebből az alkalomból gyűjtöttük össze 1990 júniusának toplistás dalait.

Wilson Phillips – Hold On

Bár 1990. június 2-án még Madonna ikonikus Vouge című dala vezette a Billboard Hot 100-as listáját – a dal popkulturális hastásairól ebben a cikkünkben írtunk bővebben –, egy nappal később, hétfőn már a Wilson Phillips-trió Hold On című száma pihent az első helyen. A dalszöveget az együttes egyik tagja, Chynna Phillips írta életének arról az időszakáról, amikor drogproblémákkal és egy nagyon rossz kapcsolat hatásaival küzdött.

A Hold On miatt Wilson Phillips hazavitte a legjobb dalnak járó szobrot a Billboard Music Awards-on. Az együttest több Grammy-díjra is jelölték, ezek közül viszont egyet sem sikerült végül elnyerniük.


Roxette – It Must Have Been Love

Wilson Phillips kereken egy hétig tudta megtartani vezető pozícióját, június 10-tól ugyanis már a Micsoda nő! betétdala, az It Must Have Been Love foglalta el az első helyet. A szám a Roxette harmadik olyan szerzeménye volt, amelynek sikerült az Egyesült Államok toplistáinak élére kerülnie, persze ez gyakorlatilag mind semmiség ahhoz képest, hogy a dal számtalan országban arany- és platinalemez lett.

New Kids On The Block – Step By Step

1990 júniusa egyértelműen mozgalmas hónap volt a zeneipar számára, hiszen a Roxett – hasonlóan Madonnához és a Wilson Phillipshez – nem tudta megtartani vezető pozícióját egy hétnél tovább, június 17-től ugyanis már a New Kids On The Block Step by Step című dala vette át a vezetést. Ez a dal tökéletesen megalapozta mindazt, amit a későbbiekben a 90-es évek zenei stílusa képviselt – nem is csoda, hogy nem csak a Billboard Hot 100-as listáján, de az Egyesült Királyság Albums Chartján is első helyet szerzett. A dalból készült kislemezből közel 3 millió példányt adtak el, ami így az együttes legtöbbször értékesített száma lett.


Bell Biv DeVoe – Poison

Bár a Billboard toplistájának élére sosem sikerült felkapaszkodnia, a Bell Biv DeVou Poison című dala mégis 1990 nyarának egyik sikerszerzeménye – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szám négy héten keresztül fixen megtartotta magának a dobogó harmadik fokát. A Poison 1995 áprilisában ráadásul megkapta a négyszeres platina minősítést, miután a dalhoz készült kislemezből több mint 4 millió példányt adtak el.


A figyelmetekbe ajánljuk