Hamarosan végignézhetjük egy karanténalbum készülését

Charli XCX a koronavírus-járvány miatti karantén során rekordidőnek számító öt hét alatt készített el egy teljes albumot, a folyamatba pedig rajongóit is beavatta. A lemez készülésének legtöbb pillanatát rögzítette is, ebből most egy dokumentumfilm készül.


Charli XCX brit énekes-dalszerző karantén alatt készült lemezét, a how i'm feeling nowt az év eddigi egyik legjobb lemezének neveztük összeállításunkban. A különleges körülmények között készült albumból most dokumentumfilm is lesz 6ft Apart címmel – számolt be róla a Variety-nek az énekesnő.

Végig videózta magát az öt hét során

Az énekesnő a projektről nyilatkozva ezt mondta:

Magátol értetődőnek tűnt, hogy dokumentáljam magam az album készülése közben. Még sose csináltam zenét ennyire különleges körülmények között: logisztikailag távol voltam a közreműködőimtől, de közben ugyanaz történt, mint máskor: dalokat írtam a kapcsolatomról a barátommal, aki éppen a másik szobábam ült. Ráadásul soha nem voltam még ennyire intenzív és ilyen kreatív kapcsolatban a rajongóimmal, ami szívmelengető és kimerítő volt egyszerre. Rögzíteni akartam ezt az egészet. Miért ne rakjak magamra még nagyobb nyomást egy ennyire személyes album készítése közben, amire öt hetes határidőm volt, azzal, hogy egy rakás kamerával is rögzítem magam, a személyiségemre és az önértékelési problémáimra nagyobb fókuszt helyezve?

A filmet a BRADLEY&PABLO nevű páros fogja rendezni, ők főleg videoklipes munkásságukról ismertek. Dolgoztak már Charli XCX-szel többször is, például a Vroom Vroom videóján, de többek között Harry Styles legújabb klipjét, a Watermelon Sugart is ők rendezték.

A figyelmetekbe ajánljuk