
Íze kissé kesernyés, mégis intenzíven aromás – nem csoda, hiszen a növény közel kilenc hónap alatt fejlődik ki, de mégis csak alig több mint egy hétig hoz termést évente.
június 04., 2025 ● Oláh-Bebesi Borbála
Mindössze 15 napig fogyaszthatjuk az olaszok ínyencségét
Oláh-Bebesi Borbála

A kávé ma már jóval több, mint a reggeli rutin része. Világszerte kulturális rituálé, gasztronómiai különlegesség és esztétikai élmény is lehet, amely országonként más és más formát ölt. Miközben az eszpresszó, a cappuccino vagy a flat white szinte mindenhol megtalálható, léteznek olyan helyi…

Kevés olyan étel van, ami annyira összeforrt volna a magyar gasztronómiával, mint a lángos. A forró olajban aranybarnára sült, kívül ropogós, belül puha finomság generációk kedvence; nem véletlen, hogy 2023-ban hivatalosan is hungarikummá választották. Elődjét, a lapótyát azonban már sokkal…
május 12., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Már szinte sehol nem lehet kapni ezt a lángosszerű ételt…
Hamu és Gyémánt

Köztudott tény, hogy II. Erzsébetnek meglehetősen különös étkezési szokásai voltak, amelyekhez minden körülmények között ragaszkodott. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a néhai királyné például minden ebéd előtt gint és dubonnét fogyasztott jéggel, vacsorára pedig száraz martinit és pezsgőt ivott.
január 29., 2025 ● Turi Dániel
Ez a két összetevő tette különlegessé II. Erzsébet reggeli…
Turi Dániel

Amikor december 31-én éjfélt üt az óra, világszerte különböző rituálékkal köszöntik az új évet. Most mutatunk 5 olyan ünnepi babonát, ami Magyarországon teljesen ismeretlen.
december 30., 2024 ● Hamu és Gyémánt
5 furcsa szilveszteri szokás a világ minden tájáról, amitől…
Hamu és Gyémánt

Bizonyos becslések alapján a Földön kétezernél is több sajttípus létezik – ekkora választékból lehetetlen feladatnak tűnhet kiválasztani a legeslegjobbakat. Szerencsére a World Cheese Awards szakértői minden évben rengeteget kóstolnak azért, hogy összeállíthassák a toplistát.
november 30., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Rangsorolták a világ legjobb sajtjait – meglepő eredmény…
Hamu és Gyémánt

Nem túl esztétikus, és nem éppen diétás fogás, mégis az egyik legfinomabb osztrák, német és svájci specialitás a Leberkäse, amit jellemzően friss zsemlében szolgálnak fel.
október 09., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Nem szép, mégis finom: ilyen az osztrákok híres húsos…
Hamu és Gyémánt

Bár az almaborecet, a balzsamecet és a rizsecet ma már lényegében alapvető hozzávalónk, a pezsgőecetet még mindig méltatlanul kevesen ismerik. Pedig egyedülállóan kifinomult íze miatt ott a helye minden borimádó ételeiben – elmondjuk, mit érdemes tudni róla.
október 01., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Ilyen az egészséges és elegáns pezsgőecet, amit még mindig…
Hamu és Gyémánt

A kávé világától nem idegenek a szokatlan trendek – egy új, egészen meghökkentő ízkombináció azonban mindent felülír, amit eddig a világ legnépszerűbb italáról gondoltunk.

Lucca egy varázslatos város Toszkánában, Olaszországban. Bár a környéken jó pár hasonlóan idilli települést találunk, Luccában nem a jellegzetes házakkal körülvett főtér az egyetlen látványosság: a város látképét egykor meghatározó tornyok egyik utolsó darabján már legalább 500 éve fák nőnek.
május 04., 2024 ● Hamu és Gyémánt
A gyönyörű toszkán kisváros, ahol fák nőnek egy torony…
Hamu és Gyémánt

Az egyik legminimalistább olasz tésztaételt Olaszországban ma már nem sokan ismerik, pedig a közhiedelemmel ellentétben tényleg Rómából származik. A nagyjából 100 éves recept azóta sok változáson ment keresztül, és Amerikában vált igazi kedvenccé – most viszont egy autentikus változatot mutatunk…
április 18., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Vajas, sajtos és egyszerű – így készül a Fettuccine Alfredo
Hamu és Gyémánt