
1668. március 24-én Savoyai Mária Franciska érvényteleníttette házasságát VI. Alfonz portugál királlyal. Kilenc nappal később már az uralkodó öccsével, II. Péterrel mondta ki a boldogító igent, aki nem sokkal korábban palotaforradalommal fosztotta meg bátyját a…

Shi Pei Pu története annyira valószerűtlen, hogy később színdarab és film is készült belőle. A kínai operaénekes éveken át elhitette a pekingi francia nagykövetség egyik alkalmazottjával, hogy valójában nő, miközben a kapcsolatuk a hidegháború egyik…
2026. július 11. ● Oláh-Bebesi Borbála
A férfi, aki nőként lett a hidegháború leghírhedtebb kéme
Oláh-Bebesi Borbála

Margaret Campbellnek, Argyll hercegnéjének látszólag mindene megvolt: szépség, vagyon, rang és hely a brit elit legbelső köreiben. A társasági lapok egykor ünnepelték, a férfiak rajongtak érte, esküvője pedig egész Londont lázba hozta. Élete vége azonban…

Albert Einstein neve egyet jelent a modern kori fizikával. A relativitáselmélet megalkotójaként a tudomány egyik legismertebb alakja lett, magánéletéről azonban jóval kevesebb szó esik. Pedig a világhírű kutató párkapcsolatai és házasságai is bőven tartogatnak…

Több mint 900 járat, közel 17 év és több tízezer utas: a kanadai rendőrség szerint ilyen sokáig dolgozhatott kapitányként az Air Canada egyik korábbi pilótája a szükséges engedély nélkül. Az ügy annyira filmszerű, hogy a hatóságok egyik vezetője is egy kiforrott…
2026. június 12. ● Hamu és Gyémánt
17 évig repült hamis engedéllyel az Air Canada pilótája…
Hamu és Gyémánt

Újabb súlyos ügyek nehezíthetik a brit királyi család helyzetét, melyek középpontjában továbbra is András Mountbatten-Windsor áll. A botrányok és Károly király egészségi állapota miatt többen arról beszélnek, hogy a palota egy esetleges lemondás…
2026. június 3. ● Hamu és Gyémánt
Újabb botrányok András körül, már Károly lemondása is téma…
Hamu és Gyémánt

Gustav Klimt Orvostudomány című monumentális festményét a Bécsi Egyetem nagytermébe szánták, végül azonban soha nem került az eredeti helyére. A művet erkölcstelennek, túlzottan érzékinek és botrányosnak tartották, majd a második világháború…
2026. május 17. ● Oláh-Bebesi Borbála
Csak fotó maradt Klimt festményéről, amely Bécs egyik…
Oláh-Bebesi Borbála

A pápaság történetében számos olyan korszak volt, amikor a katolikus egyház vezetői valódi szellemi és politikai tekintélyt képviseltek. A középkor és a reneszánsz évszázadai azonban nem csak erről szóltak: a pápai udvar időnként dinasztikus harcok, pénzügyi…
2026. május 1. ● Turi Dániel
Kínzás, hullagyalázás, korrupció: 8 pápa, aki botrányaival…
Turi Dániel

Nem minden botrányfilm lesz kultikus, de az biztos, hogy amelyikről nézők vonulnak ki a moziból, arra sokáig emlékezni fog a szakma. A filmtörténetben több olyan alkotás is volt, amely felháborodást, hangos indulatokat, bizonyos esetekben szó szerint rosszullétet váltott ki a…
2026. április 24. ● Turi Dániel
5 sokkoló film, amiről a legtöbb néző felháborodva vonult ki
Turi Dániel

Vilmos herceg és Katalin hercegné az elmúlt hónapokban látványosan előrébb léptek a brit királyi családon belül, és a hírek szerint már most azon dolgoznak, hogy uralkodásuk idejére egy korszerűbb, közvetlenebb monarchiát építsenek fel. Ezt a törekvést azonban könnyen beárnyékolhatják a család…
2026. április 14. ● Hamu és Gyémánt
Nő a feszültség a királyi családban, Vilmos tervei is…
Hamu és Gyémánt

Ma délelőtt őrizetbe vették András volt yorki herceget, III. Károly király öccsét közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt. A letartóztatás újabb, súlyos fejlemény az Epstein-ügyben, amely évek óta komoly reputációs terhet jelent a brit monarchia…
2026. február 19. ● Hamu és Gyémánt
Letartóztatták András volt yorki herceget – példátlan…
Hamu és Gyémánt

A brit királyi családon belüli feszültségek jellemzően a palota falain belül maradnak, ám egy frissen megjelenő királyi életrajz lerántja a leplet a Vilmos herceg és édesapja, III. Károly között kialakuló éles konfliktusról, amely András botránya miatt robbant ki.
2026. február 16. ● Turi Dániel
Vilmos herceg komoly összetűzésbe került Károly királlyal…
Turi Dániel