Kínzás, hullagyalázás, korrupció: 8 pápa, aki botrányaival írta be magát a történelembe

A középkori pápaság egyik leghírhedtebb epizódja VI. István nevéhez kötődik, aki 896-ban került a pápai trónra, és kevesebb mint egy évig uralkodott. Rövid pontifikátusa mégis bekerült a történelem legsötétebb fejezetei közé az úgynevezett hullazsinat miatt. VI. István alapvetően politikai okokból gyűlölte elődjét, Formosus pápát. Halála után nem elégedett meg azzal, hogy visszavonja döntéseit: kiásatta a holttestét, pápai öltözékbe öltöztette, majd egyházi bíróság elé állíttatta. A félig lebomlott test mellett egy diakónusnak kellett „védekeznie”, miközben István nyilvánosan vádolta halott elődjét. A bizarr per végén Formosust bűnösnek nyilvánították, megfosztották pápai jelvényeitől, levágták az áldásra használt ujjait, majd a testét előbb jelöletlen sírba temették, később pedig a Tiberisbe dobták. A jelenet még a korszak zűrzavaros viszonyai között is sokkolta Rómát. VI. Istvánt hamarosan letaszították a trónról, bebörtönözték, majd megfojtva találták a cellájában.

III. Szergiusz 904 és 911 között volt pápa, egy olyan időszakban, amikor Rómában javarészt arisztokrata családok harcoltak a pápai hatalom megszerzéséért. A pápaság ekkor sokszor inkább politikai zsákmánynak tűnt, mint vallási hivatalnak. Szergiusz fegyveres támogatással vonult be Rómába, majd elfogatta két elődjét, V. Leót és Kristófot. Mindkettőjüket borzasztó kínzásoknak tette ki, végül megölette őket, ezzel pedig ő lett az egyik legsötétebb emlékű pápa a középkor történetében. Uralkodása nem csillapította a római viszályokat, inkább tovább mélyítette azokat. Nevéhez egy másik botrány is kapcsolódik: viszonya Maroziával, a római politikában meghatározó Theophylaktus család tagjával. Kapcsolatukból született fiú később XI. János néven maga is pápa lett. Ez jól mutatja, mennyire összefonódott ebben az időszakban a pápaság a római nemesi családok hatalmi érdekeivel.

X. János 914-ben lett pápa, és bár katonai, illetve diplomáciai szempontból voltak sikerei, személyét szintén a római családokkal való összefonódás és a botrányok árnyékolták be. Hatalomra jutását Theodora és Theophylaktus támogatása segítette, vagyis ugyanaz a befolyásos kör, amely hosszú időn át meghatározta a pápai politika alakulását. Pápaként egyik legnagyobb sikere az volt, hogy koalíciót hozott létre az itáliai uralkodók és a bizánci erők között, amellyel 915-ben sikerült vereséget mérni a dél-itáliai muszlim erőkre. Ez azonban nem mentette meg a római hatalmi játszmáktól. Miután Marozia hatalma megerősödött, X. János és köre veszélyessé vált számára. A konfliktus végül nyílt támadáshoz vezetett: Marozia és szövetségesei rajtaütöttek a Lateráni Palotán, a pápa testvérét megölték, X. Jánost pedig börtönbe vetették. A következő évben fogságban halt meg, feltehetően meggyilkolták.

XII. János már a trónra kerülésekor is rendkívül fiatal volt: mindössze 18 évesen lett pápa. A pápai hatalmat gyakorlatilag családi örökségként kapta meg, miután apja, II. Alberik római nemes elérte, hogy a város előkelői megígérjék: fia lesz a következő pápa. A kortárs beszámolók szerint XII. János kevéssé érdeklődött a vallási kötelességek iránt. Sokkal inkább a vadászat, a szerencsejáték, az ivás és a testi élvezetek foglalkoztatták. A források erőszakos, kiszámíthatatlan emberként írják le, aki a pápai udvart botrányos életvitelével tette hírhedtté. Halála körülményei is legendássá váltak. Az egyik beszámoló szerint egy feldühödött férj ölte meg, miután házasságtörésen érte. Egy másik változat szerint szeretkezés közben kapott agyvérzést. Bármelyik is az igazság, XII. János alakja évszázadokra a romlott középkori pápaság egyik jelképe lett.

IX. Benedek 1032-ben, nagyjából húszévesen került a pápai trónra, családja befolyásának és apja pénzének köszönhetően. Már kortársai is rendkívül keményen ítélték meg: korrupcióval, erőszakos viselkedéssel és botrányos életvitellel vádolták. Róma lakossága többször is fellázadt ellene, és rövid időre el is űzték a városból. Később fegyveres támogatással visszatért, majd újra elveszítette, aztán megint megszerezte a pápai hatalmat. Ez a kaotikus sorozat önmagában is rendkívüli, de IX. Benedek még ennél is tovább ment.

II. Pál 1464-ben lett pápa, vagyis már a reneszánsz korában. Megválasztásakor reformokat ígért a bíborosoknak, ám hatalomra kerülése után ezeket a vállalásokat nem tekintette kötelező erejűnek. Saját, jóval gyengébb reformprogramot hirdetett, miközben egyre inkább önkényes vezetőként viselkedett. A források szerint II. Pált kevéssé érdekelték kora nagy szellemi és politikai kérdései, sokkal inkább a ceremóniák, ünnepségek, látványos udvari események és a pápai pompa foglalkoztatták. A klasszikus műveltség és a humanista gondolkodás iránt bizalmatlan volt, kritikusait pedig akár börtönbe is záratta.

III. Gyula 1550 és 1555 között uralkodott, tehát már a reformáció utáni, rendkívül érzékeny időszakban. Ekkor a katolikus egyháznak különösen nagy szüksége lett volna hiteles, fegyelmezett vezetésre, ám Gyula pontifikátusa inkább újabb botrányokat hozott. A pápa sok pénzt költött római villájára, művészeket foglalkoztatott, köztük Michelangelót is. A legnagyobb felháborodást azonban a magánélete és udvartartása váltotta ki. Különösen hírhedtté vált kapcsolata egy Innocenzo nevű kamasz fiúval, akit magához vett, majd rendkívül gyorsan bíborossá emelt, annak ellenére, hogy sem megfelelő képzettsége, sem egyházi tapasztalata nem volt. Az ügy súlyosan rombolta az egyház tekintélyét, főleg egy olyan korban, amikor a protestáns reformátorok éppen az egyházi korrupciót, a hivatali visszaéléseket és az erkölcsi hiteltelenséget bírálták. III. Gyula pontifikátusa ezért a reneszánsz pápaság egyik kínos fejezeteként maradt fenn.

X. Leó, eredeti nevén Giovanni de’ Medici, a reneszánsz pápaság egyik legismertebb alakja volt. A firenzei Medici családból származott, már 13 évesen bíboros lett, 1513-ban pedig pápává választották. Uralkodása alatt nagy hangsúlyt helyezett a művészetre, a kultúrára és a reprezentációra, támogatta a pápai könyvtárat és folytatta a Szent Péter-bazilika építését. A fényűzésnek azonban ára volt. X. Leó hatalmas összegeket költött, a kiadások fedezésére pedig széles körben támogatta a búcsúcédulák árusítását. A hívők azt az ígéretet kapták, hogy pénzért csökkenthetik a tisztítótűzben eltöltendő időt, ami sokak szemében az üdvösség áruba bocsátását jelentette. A búcsúcédulák ügye közvetlenül hozzájárult Luther Márton fellépéséhez. 1517-ben Luther megfogalmazta 95 tételét, amelyek a katolikus egyház visszaéléseit bírálták. X. Leó eleinte alábecsülte a tiltakozás erejét, ezzel pedig akaratlanul is hozzájárult a reformáció kibontakozásához.