A riporter is reméli, hogy minél később kerül állandó képernyőre. Hiába mintázták róla és hiába az ő munkáját szerették volna megkönnyíteni.


Írtunk már a Disney robotjának hátborzongatóan élethű tekintetéről, aztán Owenről is, aki olyan élethű lett, hogy az utcán is elsétálnánk mellette. Azonban az eddigieknél is túltesz MBN koreai hírcsatorna új hírolvasója. Az Al Kim névre keresztelt robot rettentően hasonlít Kim Ju-ha kollégájára, ami nem véletlen,

mivel mindent róla mintáztak.

Al Kimet a csatorna azért „igazolta", hogy mentesítse a hús-vér munkatársat a rengeteg munka alól. A gép tényleg fáradhatatlan: az MBN elmondása szerint a nap 24 órájában és a hét minden napján képes dolgozni, ha arra szükség van. A robot hírolvasót részben ezért is mintázták a Koreában ismert munkatársról, hogy a tévénézőknek se legyen furcsa, ha beugrik helyette.

Tehát kevésbé furcsa, ha egy robotiker ugrik be a tévébe híreket közölni, mintha egy valós személy teszi ezt.

És mindez már belátható közelségbe került, mivel Kim Ju-ha élő adásban mutatta be új társát, akit két percig tesztelt különböző mondatokkal. A hasonlóság elképesztő. A mesterséges intelligencia által vezérelt Al Kim elmondta, hogy összesen 10 órányi felvételt nézett meg a híradósról, és szinte mindent elsajátított, beleértve a pislogást és a fejbólintást is.

Kim Ju-ha is megdöbbent a hasonlóságon, bár hozzátette, hogy az érzelmek még nem az igaziak. Reméli azért, hogy az új munkatársát minél később kell alkalmazni, mivel picit őt is megijesztette.

Íme a felvétel:

(Says)

Friss

A Converse leporolta régi retrócipőit

CX kollekciójának új darabjai régi klasszikusok újragondolt verziói.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Miley Cyrus egy halom sztárral feldolgozta a Metallica klasszikusát

A feldolgozáson közreműködött Elton John, a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith, WATT és Yo-Yo Mama mellett a Metallica basszusgitárosa, Robert Trujillo is.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Úgy tűnik, befejeződött a Hubble küldetése

A Hubble még a múlt héten adta meg magát, de akkor még nem tűnt olyan nagynak a baj.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk