Az Elliot nevű robotkéz

A Tech Republic friss közvélemény-kutatása szerint a legtöbb iparágban még nem játszik meghatározó szerepet a robottechnológia, de a robotok szerepe a megkérdezettek várakozásai szerint nőni fog.


Disztópiák sorában játszanak fontos szerepet a robotok, amelyek átveszik az irányítást az emberiség felett. Kevésbé sci-fi-jóslatok szerint csupán munkahelyeinket veszíthetjük el a robottechnológia miatt. A Tech Rebuplic iparági szakértők körében végzett kutatása szerint azonban ezek a félelmek egyelőre alaptalanok, hiszen még kevés szektorban tölt be jelentős szerepet a robottechnológia.

A kutatásban megkérdezettek 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját iparágában a robottechnológia befolyása alacsony, ugyanakkor a válaszadók kétharmada arra számít, hogy ez a befolyás az elkövetkezendő 2-3 évben szignifikánsan növekedni fog. A robottechnológia szerepének erősödését leginkább az iparban (75 százalék), a logisztikában (69 százalék), az egészségügyben (58 százalék) és a mezőgazdaságban (57 százalék) várják a szakértők.

A válaszadók több mint fele arra számít, hogy más információtechnológiával támogatott rendszerekhez képest a robottechnológia felügyelete jóval időigényesebb lesz. A robottechnológiát a megkérdezetteknek csupán egynegyede tartja abszolút veszélytelennek, a többieknek vannak fenntartásai a robotok és emberek együttes munkavégzésének biztonságával kapcsolatban.

A figyelmetekbe ajánljuk