Shutterstock
Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a Marson is lélegezni tudjunk
2023-11-16
A Marson nemcsak pokoli hideg van, de a túléléshez elengedhetetlen szükségletek közül is sok hiányzik, beleértve a légzéshez szükséges oxigént. És tekintve, hogy valamikor embereket szeretnénk oda juttatni, ez egy olyan probléma, amit mileőbb meg kell oldani.
A NASA már sikeresen bebizonyította a MOXIE nevű kísérlettel, hogy lehetséges oxigént kinyerni a Mars légköréből. Most pedig egy kínai csapat is megmutatta, hogy valóban elő lehet állítani oxigént a vörös bolygón, a kizárólag ott található anyagok felhasználásával – számolt be az IFLScience.
Ez is érdekelhet: Kiderült, mekkora valójában a Marson talált „ajtó"
Az MI kémikusa ötféle marsi meteorit összetételét elemezte úgy, hogy lézerrel lőtt rájuk. Miután felfedezték a potenciális katalizátorokat, a rendszer Bayes-statisztikát használt a lehető legjobb katalizátor kiszámításához. A gépi tanuló rendszer 30 ezer hidroxidra vonatkozó szimulációkkal készült, és ez lehetővé tette számára, hogy kiszámolja, milyen molekulákat kellene használnia az OER katalizátorhoz. Ezután pedig meteoritokból előkészítette a tesztelendő anyagot.
Az így kapott katalizátor kiváló volt. A kutatók beszámolója szerint több mint 550 ezer másodpercig (közel 6 nap és 9 óra) tudott folyamatosan működni 10 milliamper/négyzetcentiméter elektromos áramsűrűséggel és 445,1 millivoltos túlfeszültséggel. A csapat fagypont alatti hőmérsékleten is tesztelte, ami megfelel a Marson uralkodó hőmérsékletnek, és nem tapasztaltak romlást. Egy marsi bázis 15 órányi napfény mellett is képes lenne oxigén-önellátásra.
Olvasd el ezt is! A Föld még sehol nem volt, amikor a Marsot már óceán borította
A jövőben az emberek a mesterséges intelligencia kémikusainak segítségével oxigéngyárat hozhatnak létre a Marson. Ez az áttörést jelentő technológia egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy megvalósítsuk álmunkat, a Marson való életet
– mondta a három csoport egyik vezetője, Jiang Jun professzor, a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa.